Forma-1

Verstappen: Hamilton hülyeséget mondott

Korábban a témában:

Bár már lassan itt a Forma-1 Amerikai Nagydíja, még akad miről beszélni a mexikói futam kapcsán is. Max Verstappen volt az egyik főszereplője a múlt hétvégének:

  • az időmérőn megszerezte a pole-t, de azt rajtbüntetés miatt elveszítette,
  • majd a verseny elején Lewis Hamiltonnal volt egy látványos csatája,
  • utána Valtteri Bottasszal akadt össze, aminek defekt lett a vége,
  • így tulajdonképpen már az is bravúr, hogy a mezőny végéről beért hatodiknak.

Hamilton és Verstappen harca az első körben:

A futamot végül megnyerő Hamilton a nagydíj után a hollandot kritizálta, szerinte vonzza a baleseteket és extra helyet kell neki hagyni, ha az ember nem akar kiesni. Később Sebastian Vettel is osztotta a brit véleményét, így megkérdezték most Verstappent is, mit szól a kritikához.

Hülyeség volt, amit [Hamilton] mondott. Mindig is kemény versenyző voltam, de korrekt. Kicsit tiszteletlennek is érzem, de könnyű csak úgy belerúgni valakibe. De részemről ez rendben van, ha rólad beszélnek, azt jelenti, hogy belemásztál a fejükbe

mondta Verstappen.

Hiába lázadtak a nagycsapatok, jönnek az új szabályok a Forma-1-ben
18 colos kerekek kerülnek az autókra és bevezetik a költségvetési plafont.

Azt még hozzátette, ha valakinek baja van a vezetési stílusával, az maradjon otthon. Ő azért van a Forma-1-ben, mert nyerni akar.

Kiemelt kép: Lars Baron/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.