Forma-1

Verstappent újonc csapattársa is veri a nyári szünet óta

Nem volt túl jó hétvégéje Max Verstappennek Mexikóban. A Forma-1-ben szereplő Red Bull holland versenyzője ugyan megszerezte a pole-t az időmérőn, utólag elvették tőle az első helyet, figyelmen kívül hagyott ugyanis egy sárga zászlót, amiért rajtbüntetést kapott. A futamon ugyan agresszívan kezdett, azonban emiatt is defektet kapott, visszaesett a mezőny végére, így tulajdonképpen már az bravúr, hogy beért hatodiknak – közvetlenül a csapattárs, Alexander Albon mögött.

Tök unalmas futamon dőlt el, hogy Hamilton még nem világbajnok
A tökéletesen taktikázó Lewis Hamilton nyerte a Forma-1 Mexikói Nagydíját, Sebastian Vettel lett a második, Valtteri Bottas pedig a harmadik.

Ahhoz képest, hogy a szezon közepén nem volt kérdés, hogy ő a legjobb formában lévő versenyző, a nyári szünet után látványosan hullámzóbb a teljesítménye: volt dobogója is, de kétszer is kiesett és voltak hibái. Eközben a szerződésért hajtó Albon, ha nem is kiemelkedően, de elég stabilan teljesít mellette.

Sőt, igazából a thai versenyző eddig lenyomja Verstappent a házon belüli versenyen.

A Belga Nagydíj volt az első, amit a Toro Rossóból előléptetett Albon már a Red Bullnál teljesített, azóta pedig a mexikói volt a hatodik versenyhétvége. Az újonc ezeken 58 pontot szerzett, miközben Max Verstappen csak 39-et.

Persze messzemenő következtetéseket ebből még nem kell levonni, ugyanakkor a csapaton belül is kezdi kivívni magának az elismerést, Christian Horner csapatvezető is elismerően nyilatkozott róla a Mexikói Nagydíj után.

Lenyűgözi a csapatot és hétről hétre fejlődik. Több pontot szerzett a nyári szünet óta, mint Max, amire azt hiszem senki sem számított. Nagyon jó első éve van, keményen dolgozik, jók a visszajelzései az autóról, elégedettek vagyunk vele.

Kiemelt kép: Mark Thompson/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik