Némileg meglepő interjút adott a Haasszal idén küszködő Kevin Magnussen. A dán pilóta a BT-nek adott nyilatkozatában fejtette ki, hogy szerinte már nem a középmezőnyben kellene vezetnie, hanem valamelyik top csapatban.
Úgy érzem azok közé a pilóták közé tartozom, akik megérdemelnének egy ülést valamelyik top csapatban. Csakhogy nem számít, mit érzel. Annyi a dolgom, hogy jól vezetek és az emberek megmozgatják a szálakat a háttérben. Még csak 27 vagyok, szerintem megfelelő korban vagyok, megfelelő tapasztalattal
– mondta a Japán Nagydíjat követően Magnussen.
A Haas pilótájának egyébként 2021-ig van szerződése az istállóval, amelynél egyébként elmondása szerint jól érzi magát, de a szerződése lejárta után már szintet akar lépni. Ambícióból tehát nincs hiány, a kérdés az, lesz-e olyan top csapat, aki valóban szerencsét próbál a balhés dánnal.
Kiemelt kép: Clive Mason/Getty Images