Forma-1

Gasly ugyan látványosan szenved, de még nem annyira, hogy dobja őt a Red Bull

Korábban a témában:

Pierre Gasly helyzete eddig sem volt könnyű, de az Osztrák Nagydíjat követően rosszabbodott: míg csapattársa, Max Verstappen hangos sikert aratott a Red Bull hazai versenyén, a Toro Rossóból előléptetett francia csak a hetedik lett.

A halottnak hitt Forma-1 másfél órára feltámadt
A nemzetközi sajtó eléggé belelkesült az Osztrák Nagydíj után.

Versenyen eddig még nem tudott Verstappen előtt végezni és az időmérőkön is csak egyszer ért el jobb helyezést a hollandnál. Míg a Mercedes és a Ferrari mindkét pilótája, valamint Verstappen is száz pont felett van, addig Gasly 43-at gyűjtött. A legjobb helye eddig az ötödik volt.

A Red Bull ilyen esetekben nem szokott sokat tökölni, hamar lecserélik azt, aki véleményük szerint nem üti meg a szintet. Gasly viszont kap még bizonyítási lehetőséget, ezt Christian Horner mondta el:

Nem akarjuk lecserélni Pierre-t. Ő a mi versenyzőnk, megpróbáljuk a legjobbat kihozni belőle. Most nehéz időszaka van, de támogatjuk mindenben. […] Nyomnia kell egy resetet, kitörölni mindent a fejéből. Elölről kezdenie az egészet. Azt hiszem, az lehet a gond, hogy Verstappen szállítja az eredményeket minden futamon, ez pedig túlzott nyomást rak rá. De ránk számíthat, elő akarjuk hozni a tehetséget, ami benne rejlik

– mondta a motorsport.com-nak a Red Bull csapatvezetője.

Nem lenne meglőve a Red Bull, ha meg kellene oldania Gasly pótlását. A Toro Rossóban a három éve épp a Verstappen miatt beáldozott Danyiil Kvjat is elég jó teljesítményt nyújt, mint ahogyan az újonc Alexander Albonban is van fantázia az eddigiek alapján. Igaz, épp Pierre Gasly példája mutatja, hogy nem szabad siettetni a dolgokat.

Nyitókép: Bryn Lennon/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Image: 73915741, Steven Van Zandt olasz származású amerikai zenész, énekes, színész, producer és lemezlovas, aki Little Steven, illetve Miami Steve néven szokott fellépni. Bruce Springsteen E Street Band-jének tagjaként gitáron és mandolinon játszik., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.