Forma-1

A Ferrari a rajt előtt beismerő vallomást tett

Elképesztő módon eltaktikázta magát a Ferrari a Monacói Nagydíj időmérőjén. A szombati első szakaszban Sebastian Vettel a hajrában kiesőhelyen állt, csapata pedig arra koncentrált, hogy a német nehogy megégesse magát – a négyszeres világbajnok aztán nagy hajrával az első helyen jutott tovább a Q2-be.

Csakhogy, közben a harmadik szabadedzésen leggyorsabb Charles Leclerc már a garázsban figyelte az eseményeket, fokozatosan csúszott hátra, végül pedig kiesett már a Q1-ben a hazai versenyén.

A fiatal monacói ezen érezhetően kiakadt, majd mikor erről kérdezték, nem kertelt:

Nehéz ezt elfogadni. Magyarázatot akarok. Kérdeztem, hogy biztosak-e benne [hogy a boxban tartsanak], mire azt felelték igen. Még egyszer rákérdeztem, de nem volt igazán válasz rá

– mondta Leclerc, akinek a szezonban nem először téved a kárára a saját csapata.

Nos, annyira égő a sztori, hogy a Ferrari csapatfőnöke is úgy érezhette, valamit tennie kell, ezért sajtótájékoztatón magyarázta a bizonyítványt a vasárnapi futam előtt.

Mattia Binotto állítása szerint spórolni szerettek volna egy gumikészletet a versenytaktika miatt, azt hitték, elég lesz Leclerc ideje a Q2-höz. Beismerte, elszámolták.

A továbbjutási időt valós időben számítjuk ki az alapján, ami a pályán történik, az ellenfeleink szektoridőit vizsgálva. Amikor a továbbjutáshoz szükséges időt valós időben kiszámoljuk, általában ráhagyással dolgozunk. Ez a ráhagyás ma nem bizonyult elégnek, vagy túl kicsi volt. Hibáztunk, ez tény, de semmi több

– vallotta Binotto, aki hozzátette, annak azonban semmi alapja sincs, hogy Vettelre koncentráltak, ezért nem jutott elég figyelem Leclerc-re.

Forma-1: ketten is rajtbüntetés kaptak Monacóban
A hercegségben megesnek a feltartások, most is emiatt bűnhődnek ketten.

Kiemelt kép:  (Photo by Getty Images for Shell)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik