Forma-1

Leclerc magyarázatot vár a Ferraritól

Bár Lewis Hamilton és Valtteri Bottas kisajátították maguknak az első sort a Forma-1 Monacói Nagydíján, a Ferrari gondoskodott arról, hogy megint róluk beszéljen mindenki. Az olasz csapat német versenyzője, Sebastian Vettel került veszélybe az időmérő első szakaszában, és annyira azzal volt elfoglalva mindenki, hogy közben Charles Leclerc volt, az lecsúszott a továbbjutásról, így csak a 16. helyről várja a vasárnapi rajtot.

A fiatal monacói jól láthatóan nehezen fogadta el csapata bénázását, majd mikor erről kérdezték, nem kertelt:

Nehéz ezt elfogadni. Magyarázatot akarok. Kérdeztem, hogy biztosak-e benne [hogy a boxban tartsanak], mire azt felelték igen. Még egyszer rákérdeztem, de nem volt igazán válasz rá

mondta Leclerc, akinek a szezonban nem először téved a kárára a saját csapata.

Amikor arról kérdezték, milyen esélyei vannak így a vasárnapi futamon, azt felelte: kockáztatnia kell, akár azt is, hogy ütközni is fog, de ezt a rizikót vállalnia kell.

Nyitókép: Eric Alonso/MB Media/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik