Forma-1

Kína két Forma-1-es futamot akar rendezni évente

Alig néhány napja rendezték a meglehetősen unalmasra sikerült 2019-es Kínai Nagydíjat a Forma-1-ben, az ázsiai ország képviselői felvetették az ötletet, hogy évente kétszer is versenyt rendezzenek.

Lewis Hamilton nyerte az ezredik Forma-1-es nagydíjat
Lement úgy 56 kör a történelmi versenyen, hogy semmi nem történt.

Ezzel kapcsolatban már tárgyalások is zajlanak a héten, ezt Sean Bratches, a Forma-1 marketingigazgatója erőstette meg kedden.

Tárgyalunk a tartományi kormányok képviselőivel arról, hogy Sanghaj mellett egy másik kínai város is bekerüljön az F1 éves naptárába

– jelentette ki Bratches, hozzátéve, hogy leginkább egy “városi pálya lehet érdekes”. Minden bizonnyal a fővárosban, Pekingben kerülne erre sor.

Kína a csaknem 1,4 milliárd lakosával a Föld legnépesebb országa, és az elmúlt hétvégén a 2004 óta a naptárban szereplő Sanghajban a Forma-1 történetének ezredik versenyét rendezte meg.

Nyitókép: Peter Fox/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik