Forma-1
SHANGHAI, CHINA - APRIL 13: Valtteri Bottas driving the (77) Mercedes AMG Petronas F1 Team Mercedes W10 on track during final practice for the F1 Grand Prix of China at Shanghai International Circuit on April 13, 2019 in Shanghai, China. (Photo by Charles Coates/Getty Images)

Forma-1: Valtteri Bottas robbantott, övé a kínai pole

Ahogy arra számítani lehetett, a Mercedes és a Ferrari lerendezte egymás között a Forma-1-es Kínai Nagydíj időmérőjét. A kvalifikáció harmadik etapjáig nem volt sok izgalom, a többi csapat inkább a lepattanókért ment, senki nem tudott beleszólni a nagyok játékába.

A Q3-ban aztán az ötszörös világbajnok, címvédő Lewis Hamilton robbantott először, viszont mögötte egyből érkezett csapattársa, Valtteri Bottas, és hétezred másodperccel megelőzte. Érdekesség, hogy az egész hétvégén jól menő Ferrarik elé berobbant a Red Bullal Max Verstappen.

A második, utolsó mért körökön már elmaradt az igazi tűzijáték, Bottas javított, így senki nem tudta megközelíteni. A két Ferrari, Sebastian Vettel és Charles Leclerc is bejött végül Verstappen elé, így jött a szokásos Mercedes-Ferrari első két sor.

Futam vasárnap magyar idő szerint reggel nyolc órakor.

Eredmények, Kínai Nagydíj, időmérő:

1. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:31.547
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:31.570 0.023 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:31.848 0.301
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:31.865 0.318
5. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:32.089 0.542
6. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 1:32.930 1.383
7. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:32.958 1.411
8. Nico Hülkenberg német Renault 1:32.962 1.415
9. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari N/A
10. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari N/A
11. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:33.236 1.599
12. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:33.299 1.662
13. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:33.419 1.782
14. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 1:33.523 1.886
15. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:33.967 2.330
16. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:34.292 1.634
17. George Russell brit Williams-Mercedes 1:35.253 2.595
18. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1:35.281 2.623
19. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari N/A
20. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73898359, CsŠk JŠnos magyar vŠllalkozů; cŪmzetes egyetemi tanŠr, MagyarorszŠg korŠbbi nagykŲvete az EgyesŁlt KirŠlysŠgban., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.