Forma-1

Lewis Hamilton nyerte az ezredik Forma-1-es nagydíjat

A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Kínai Nagydíjat, a Forma-1 történetének ezredik versenyét, ezzel átvette a vezetést a vb-pontversenyben. A 34 éves Hamiltonnak ez az idei második, és pályafutása 75. futamgyőzelme, Sanghajban karrierje hatodik diadalát aratta, ez rekord.

A címvédő mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas ért célba másodikként, míg a harmadik helyen a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája végzett.

Hamilton a rajtnál azonnal megelőzte a pole pozíciból startoló csapattársát, közben egy sorral hátrébb, a két Ferrari-pilóta közül Charles Leclerc volt jobb helyzetben az első kanyarban. Az első kör végén így Hamilton, Bottas, Leclerc volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, negyedikként Vettel követte őket. A 11. körben Vettel megelőzte márkatársát és feljött harmadiknak, nyolc körrel később azonban a boxba hajtott kerékcserére. Bottas a második helyről a 22. körben állt ki új gumikért, a versenyben vezető Hamilton és Leclerc pedig egy körrel később járt a boxban friss abroncsokért.

A kerékcserék után az élen maradt a Hamilton, Bottas, Vettel sorrend, Leclerc elé viszont feljött negyediknek Max Verstappen (Red Bull), köszönhetően egy korai boxkiállásnak. Verstappen aztán a 35. körben ismét kiállt új gumikért, így a Ferrari is azonnal kihívta a boxba Vettelt, a Mercedes pedig dupla kerékcserét hajtott végre, Hamilton és Bottas azonos körben, közvetlenül egymás után hajtott be a csapat elé friss abroncsokért.

Tíz körrel a vége előtt Hamilton magabiztosan vezetett, mögötte Bottas és Vettel száguldott másodikként és harmadikként. A hajrában Hamilton győzelmét, és a kettős Mercedes-sikert semmi nem veszélyeztette, a negyedik hely pedig végül Verstappené lett, Leclerc ötödikként zárt.

A Forma-1-es világbajnoki sorozat két hét múlva, Azerbajdzsánban folytatódik.

Eredmény, állás:

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:32:06.350 óra
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 6.552 másodperc hátrány
3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 13.744 mp h.
4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 27.627 mp h.
5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 31.276 mp h.
6. Pierre Gasly (francia, Red Bull) 1:29.307 perc h.
7. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1 kör h.
8. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1 kör h.
9. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1 kör h.
10. Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso) 1kör h.

leggyorsabb kör: Gasly, 1:34.742 perc

pole pozíció: Bottas

A vb-pontversenyek állása 3 futam után (még 18 van hátra):
pilóták:
1. Hamilton 68 pont
2. Bottas 62
3. Verstappen 39
4. Vettel 37
5. Leclerc 36
6. Gasly 13
7. Räikkönen 12
8. Lando Norris (brit, McLaren) 8
9. Kevin Magnussen (dán, Haas) 8
10. Nico Hülkenberg (német, Renault) 6
11. Ricciardo 6
12. Pérez 5
13. Albon 3
14. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 2
15. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik