Forma-1

Máris megbüntették az egyik Forma-1-es csapatot

Szegény embert még az ág is húzza, tartja a mondás és valami hasonlót érezhet Robert Kubica a Williams autójában. A nagy visszatérő csak szenved új csapatával, amelynek át kellett építenie az autót és az előszezonban is kínlódott.

Ha idén nem élvezzük majd a Forma-1-et, akkor soha
Ritkán fordul elő, hogy olyan sűrű legyen a mezőny a száguldó cirkuszban, mint 2019-ben. Az élbolyban és a pontszerző helyekért folytatott harcban is kiélezett csata várható, legalábbis az előszezon ezt mutatja.

A harmadik szabadedzésen aztán majdnem pórul is járt a lengyel, ugyanis a McLaren csapata valamiért meggondolatlanul egyszerűen beküldte Lando Norrist a Williams kocsija elé. Kubica épphogy el tudta kerülni a koccanást.

A McLarent “csak” ötezer euróra büntették, mivel az istálló beismerte a hibáját, a Williams pedig örült, hogy megúszta az esetet. Ezután az időmérőn ég és föld volt a különbség a két pilóta között, Norris nyolcadik helyet csípett meg, míg Kubica tökutolsó lett és még össze is bénázott egy defektet a bokszutcában.

Az Ausztrál Nagydíj programja

március 15. (péntek):

1. szabadedzés:

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:23.599 p
2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 0.038 mp hátrány
3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 0.074 mp h.
4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 0.193 mp h.
5. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 0.267 mp h.
6. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1.217 mp h.

2. szabadedzés:

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:22.600 p
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 0.048 mp hátrány
3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 0.800 mp hátrány
4. Pierre Gasly (francia, Red Bull) 0.842 mp hátrány
5. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 0.873 mp hátrány
6. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 0.972 mp hátrány

3. szabadedzés:

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:22.292
2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 0.264 hátrány
3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 0.457 mp h.
4. Romain Grosjean (francia, Haas) 0.820 mp h.
5. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1.042 mp h.
6. Pierre Gasly (francia, Red Bull) 1.075 mp h.

Időmérő:

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:20.486
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 0.112 hátrány
3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 0.704 mp h.
4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 0.834 mp h.
5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 0.956 mp h.
6. Romain Grosjean (francia, Haas) 1.340 mp h.
7. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1.613 mp h.
8. Lando Norris (brit, McLaren) 1.818 mp h.
9. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1.828 mp h.
10. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 2.295 mp h.
11. Nico Hülkenberg (német, Renault Sport)
12. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault Sport)
13. Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso)
14. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
15. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
16. Lance Stroll (kanadai, Racing Point)
17. Pierre Gasly (francia, Red Bull)
18. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)
19. George Russell (brit, Williams)
20. Robert Kubica (lengyel, Williams)

március 17. (vasárnap):
Futam: 6.10–8.10

Nyitókép: formula1.com

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik