Forma-1

Pályacsúccsal szerzett pole-pozíciót Lewis-Hamilton

Lewis Hamilton indulhat az Ausztrál Nagydíj első helyéről, a Mercedes másik versenyzője, Valtteri Bottas pedig közvetlenül mögötte rajtol majd Melbourne-ben.

Az időmérő első szakaszában egy meglepetés született, Pierre Gasly a 3. szabadedzésen hatodik időt autózott, mégis Q1-ben esett ki a Red Bullal, ráadásul a garázsban fejezte be a szombatot. Az eddig is szenvedő Williams két pilótája végzett a lista alján.

Q2-ben pedig tovább hullott a forgács, mindkét Renault lemaradt a top 10-ből, sőt az egészen jó teljesítményt mutató Danyiil Kvjatnak is ez volt a végállomás. Hamilton pályacsúcsot ment, a legnagyobb meglepetés azonban Sergio Pérez és Lando Norris továbbjutása volt.

Az utolsó, harmadik szakaszban aztán a Mercedesesek begyújtották a rakétát, Hamilton még jobban megjavította az idejét, ráadásul csapattársa, Valtteri Bottas végzett másodikként. A második sort Sebastian Vettel és Max Verstappen képzi majd, mögöttük Charles Leclerc és a tavaly is erős évet produkáló Haas pilótái sorakoznak majd.

A futamot vasárnap reggel, magyar idő szerint 6:10-kor rendezik.

Az Ausztrál Nagydíj programja

március 15. (péntek):

1. szabadedzés:

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:23.599 p
2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 0.038 mp hátrány
3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 0.074 mp h.
4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 0.193 mp h.
5. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 0.267 mp h.
6. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1.217 mp h.

2. szabadedzés:

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:22.600 p
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 0.048 mp hátrány
3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 0.800 mp hátrány
4. Pierre Gasly (francia, Red Bull) 0.842 mp hátrány
5. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 0.873 mp hátrány
6. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 0.972 mp hátrány

3. szabadedzés:

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:22.292
2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 0.264 hátrány
3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 0.457 mp h.
4. Romain Grosjean (francia, Haas) 0.820 mp h.
5. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1.042 mp h.
6. Pierre Gasly (francia, Red Bull) 1.075 mp h.

Időmérő:

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:20.486
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 0.112 hátrány
3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 0.704 mp h.
4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 0.834 mp h.
5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 0.956 mp h.
6. Romain Grosjean (francia, Haas) 1.340 mp h.
7. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1.613 mp h.
8. Lando Norris (brit, McLaren) 1.818 mp h.
9. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1.828 mp h.
10. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 2.295 mp h.
11. Nico Hülkenberg (német, Renault Sport)
12. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault Sport)
13. Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso)
14. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
15. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
16. Lance Stroll (kanadai, Racing Point)
17. Pierre Gasly (francia, Red Bull)
18. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)
19. George Russell (brit, Williams)
20. Robert Kubica (lengyel, Williams)

március 17. (vasárnap):
Futam: 6.10–8.10

Nyitókép: Clive Mason/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik