Forma-1

Charlie Whiting halálával védőangyalát veszítette el a Forma-1

Legendás alakját gyászolja a Forma-1, 66 éves korában, tüdőembólia következtében meghalt Charlie Whiting. Még szerelőként érkezett a sorozatba 1977-ben, majd az egyik főszereplője volt a Brabham világbajnoki címeinek, idővel pedig a versenyzők védőangyalává vált.

Charlie Whiting megkerülhetetlen alakja volt a Forma-1-nek, évtizedek óta nem született olyan sportszakmai döntés, amihez ne lett volna köze. Bár elég komoly kérdésekben kellett határoznia, a helyzetet mindig higgadtan, igazságosan tudta kezelni, így még ha voltak is vitái, a csapatvezetőktől a versenyzőkig mindenki kedvelte őt a mezőnyből.

Meghalt Charlie Whiting
66 éves korában tragikus hirtelenséggel hunyt el a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Formula–1-es versenyigazgatója.

Egészen fiatalon belecsöppent az autósportba, bátyja ugyanis ralikrossz-versenyző volt, így otthon szerelték ketten az idősebb testvér autóját. Bár az anyja ellenezte, végül mérnöki iskolát végzett el, majd a hetvenes években már a brit formasorozatban dolgozott, onnan jutott el 1977-ben a Forma-1-ben szereplő Hesketh Racinghez. A Hesketh, amelyben bemutatkozott a későbbi világbajnok James Hunt, ekkor már az utolsókat rúgta, meg is szűnt, Whitingra azonban felfigyelt Bernie Ecclestone csapata, a Brabham, amely szerződést kínált neki, és amelynek 1981-től a vezető mérnöke volt.

Whiting olyan versenyzőkkel dolgozott együtt, mint Niki Lauda és Nelson Piquet, a brazilt sikerült két egyéni világbajnoki címhez segíteni (1981, 1983).

A Brabhamnél Whitingék addig feszegették a határokat, ameddig lehet, sokszor át is lépték a technikai szabályok nyújtotta kereteket, mégis ezek azok a megoldások voltak azok, amelyek előre vitték a sportágat. Az egyik legismertebb anekdota ezzel kapcsolatban az, amikor egy újságíró utólag szabálytalannak nevezte a monacói pole-t megszerző Brabhamet, mire Whiting csak annyit felelt:

Nem volt szabálytalan az a kocsi, csak olyan, ami már akkor tökéletesen megfelelt a későbbi szabályoknak.

Charlie Whitingék magyaráznak Nelson Piquet-nek az 1983-as Brazil Nagydíj hétvégéjén. Fotó: HOCH ZWEI / Ronco

1986-ban a Brabham egyik tesztjén halálos balesetet szenvedett Elio de Angelis, a tragédia pedig egy új irányba indította el Whitingot, onnantól kezdve egyre jobban figyelt a biztonságra a Forma-1-ben.

Miután Ecclestone eladta a Brabhamet, Whiting az üzletember tanácsára nem egy másik csapathoz, hanem a nemzetközi szövetséghez, az FIA-hoz került, a mérnöki csapat tagja lett 1988-ban. Eleinte Ecclestone-nak és az FIA-nak dolgozott, ám Max Mosley kérésére utóbbit választotta, így 1994-ben már annak a bizottságnak a tagja volt, amely kivizsgálta az Ayrton Senna és Roland Ratzenberger halálát hozó imolai versenyhétvégét.

1996-ban kapta meg azt a feladatot, amelyről talán a legtöbben ismerik: onnantól kezdve indította ő a futamokat.

Két évvel később már Charlie Whiting volt a Forma-1 versenyigazgatója és ő felelt a pilóták biztonságáért. Épp ezért is lett megkerülhetetlen szereplője a sorozatnak:

  • ha a csapatoknak technikai kérdésük volt, hozzá fordultak;
  • ha be kellett járni egy új pályát, azt Whiting tette meg, csak utána adták ki az engedélyt;
  • szabályokat módosított, újakat vezetett be, és ami a legfontosabb, be is tartatta;
  • nem mellesleg a legkeményebb döntéseket is neki kellett meghoznia.

2005-ben például az ő döntése volt, hogy nem engedte elindulni az Amerikai Nagydíjon a Michelin-gumikkal versenyző csapatokat. Az abroncsokat veszélyesnek találták, nem sikerült időben lecserélni őket, Whiting viszont nem ment bele abba, hogy egy kiegészítő sikán kerüljön az indianapolisi pályára, mondván, az igazságtalan lenne a többiekkel szemben. A döntése 14 pilótát érintett, és így mindössze hatan vettek részt a futamon.

De neki köszönhető az is, hogy tavaly kötelezővé tették a glóriát, amely már jó ideje téma volt, de sokan ellenezték a bevezetését. Whiting a szembe szél ellenére is végigverte a dolgot, a glória pedig nagy valószínűséggel megmentette Charles Leclerc életét, vagy legalábbis nagyon súlyos sérülésektől óvta meg a fiatal monacóit a 2018-as Belga Nagydíjon.

Forma-1: már mindenki elismeri, életet ment a glória
A bevezetése előtt szinte minden pilóta és szakértő szidta, a Belga Nagydíj után egyöntetűen elismerik.

Ezek persze csak a legismertebb intézkedések, eközben a háttérben számos olyan változtatást hajtott végre, amelyeknek köszönhetően a Forma-1 a világ legbiztonságosabb sorozatainak egyike. A munkamániája mellett viszont mindenkire szakított időt, ő tartotta a pilótaeligazításokat a futamok előtt, illetve ha hoztak egy döntést a versenybírák, utólag az érintettekkel személyesen is megbeszélte a történteket.

A halála kapcsán az egyik Reddit-felhasználó osztotta meg azt a történetet, hogy kíváncsi volt, milyen gumi van a biztonsági autón, de nem talált erről semmilyen infót, úgyhogy hirtelen felindulásból Whitingnak írt egy levelet, mire ő a Francia Nagydíj napján, hajnali hatkor elég részletesen válaszolt is.

Óriási felelőssége volt és elképesztően nagy szerepe abban, hogy működjön ez a sportág. Irtó nehéz, sőt, lehetetlen lesz őt pótolni

–mondta a Sky Sportsnak Damon Hill érzékeltetve, Whiting halálával mit is veszített az autósport.

Nyitókép: HOCH ZWEI / dpa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik