Forma-1

Ricciardo megtapsoltatta a visszatérő Kubicát

Az Ausztrál Nagydíjjal elrajtol a Forma-1 2019-es szezonja, csütörtökön az ilyenkor megszokott sajtótájékoztatókat tartották a versenyzők. A Renault-hoz igazoló Daniel Ricciardo Lewis Hamiltonnal, Sebastian Vettellel és Robert Kubicával közösen ült le az újságírók elé, majd a visszatérő lengyelt méltatta:

Robert egy elég hosszú téli szünetet tartott. Egyikünk sem tudja igazán, min ment keresztül, hogy visszatérhessen, de lenyűgöző látni, hogy újra itt van

– ecsetelte Ricciardo, majd azt mondta, nem kötelez rá senkit, de Kubica megérdemelne egy tapsot – amit aztán meg is kapott a pilótatársaktól és a médiától is.

Kubica 2006-ban debütált a Forma-1-ben és hamar az egyik legnépszerűbb versenyző lett, a legjobbja a világbajnoki negyedik hely volt 2008-ban a BMW-vel. 2011-ben aztán súlyos balesetet szenvedett ralizás közben, azóta váratott magára a visszatérése. Tavaly már tesztpilóta volt a Williamsnél, idén pedig ülést is kapott a csapatnál.

Meghalt Charlie Whiting
66 éves korában tragikus hirtelenséggel hunyt el a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Formula–1-es versenyigazgatója.

Nyitókép: HOCH ZWEI / dpa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik