Élő Forma-1

Lewis Hamilton behúzta az eseménytelen Spanyol Nagydíjat

2018-ban az ötödik versenyhhétvégéig, a Spanyol Nagydíjig kellett várni arra, hogy Mercedes első sort hozzon az időmérő: a szombati kvalifikációt a négyszeres világbajnok Lewis Hamilton nyerte, mögötte csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett.

A 33 éves Hamiltonnak ez volt az idei második, és pályafutása 74. időmérős elsősége, Barcelonában karriere során negyedszer startolhat az első kockából.

A harmadik és a negyedik helyről a Ferrarik (Sebastian VettelKimi Räikkönen sorrendben), az ötödik és a hatodik pozícióból pedig a Red Bullok (Max Verstappen, Daniel Ricciardo sorrendben) rajtoltnak.

A futam:

Az év első kettős Mercedes-győzelmét hozta a Spanyol Nagydíj Barcelonában. Az élről rajtoló Lewis Hamilton magabiztosan nyert, csak a kerékcseréje miatt csúszott le néhány körig az első helyről. Mögötte csapattársa, Valtteri Bottas végzett, a dobogó harmadik fokára a Red Bull Racing holland tehetsége, Max Verstappen állhatott fel.

A futam borzalmasan unalmas volt, az egyetlen izgalmas pillanat a rajt utáni első körben Romain Grosjean kicsúszása, majd a pályán keresztbe állása jelentette. Az az incidens Nico Hülkenberg és Pierre Gasly versenyébe került.

Végeredmény, Spanyol Nagydíj, Barcelona (66 kör, 307,104 km, a pontszerzők):

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:35:29.972 óra
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 20.593 másodperc hátrány
3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 26.873 mp h.
4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 27.584 mp h.
5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 50.058 mp h.
6. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1 kör h.
7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 1 kör h.
8. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1 kör h.
9. Sergio Perez (mexikói, Force India) 2 kör h.
10. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 2 kör h.

A vb-pontversenyek állása 5 futam után (még 16 van hátra), pilóták:
1. Hamilton 95 pont
2. Vettel 78
3. Bottas 58
4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 48
5. Ricciardo 47
6. Verstappen 33
7. Alonso 32
8. Nico Hülkenberg (német, Renault) 22
9. Magnussen 19
10. Sainz Jr. 19
11. Perez 17
12. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 12
13. Leclerc 9
14. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 8
15. Lance Stroll (kanadai, Williams) 4
16. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 2
17. Esteban Ocon (francia, Force India) 1
18. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 1

csapatok:
1. Mercedes 153 pont
2. Ferrari 126
3. Red Bull 80
4. Renault 41
5. McLaren 40
6. Haas 19
7. Force India 18
8. Toro Rosso 13
9. Sauber 11
10. Williams 4

Folytatás két hét múlva.

Lewis Hamilton nyerte az év legunalmasabb versenyét Barcelonában

Az év első kettős Mercedes-győzelmét hozta a Spanyol Nagydíj Barcelonában. Az élről rajtoló Lewis Hamilton magabiztosan nyert, csak a kerékcseréje miatt csúszott le néhány körig az első helyről. Mögötte csapattársa, Valtteri Bottas végzett, a dobogó harmadik fokára a Red Bull Racing holland tehetsége, Max Verstappen állhatott fel. A futam borzalmasan unalmas volt, az egyetlen izgalmas pillanat a rajt utáni első körben Romain Grosjean kicsúszása, majd a pályán keresztbe állása jelentette. Az az incidens Nico Hülkenberg és Pierre Gasly versenyébe került. Folytatás két hét múlva.

Utolsó kör

Ha nem áll meg, Lewis Hamilton nyer, sőt a Mercedes egy kettős győzelmet ünnepelhet.

5 kör van hátra

Szerintem már a pilóták is azt várják, hogy leintsék a versenyt. Mindenki megy a saját tempójában, előzés vagy bármi változás eléggé lehetetlennek tűnik.

10 kör van hátra

Nagyon csúnya felhők közelednek a pálya felé, de valószínű nem lesz már itt komoly zuhany. Az állás nem változott, Hamilton, Bottas, Verstappen az első hármas.

53. kör

A negyedik helyen autózó Sebastien Vettel 2,3 másodpercre közelíti meg Max Verstappent. Kettejük között még lehetnek izgalmas ütközetek, parázs csaták.

48. kör

A kommentátor szerint eseménydús a verseny, de lehet, nem egy versenyt nézünk. Hacsak az nem esemény, hogy Stoffel Vandoorne autója is megáll.

43. kör

Hoppá! Lance Stroll és Max Verstappen ér össze, utóbbi szárnya bánja az esetet. Wow.

40. kör

Esteban Ocon autója füstöl el és áll meg. Eső sehol, változás, előzések, izgalom sehol.

35. kör

Előbb Daniel Ricciardo, utána Max Verstappen jön ki cserére. Elöl újra Hamilton, Vettel és Bottas a sorrend.

30. kör

Nincs még eső, elől továbbra is a Red Bullos Max Verstappen, mögötte Hamilton és Ricciardo.

Mégse

Kimi Räikkönen csak a boxig jött be autójával, azt ott betolják, így tényleg feladja a futamot. Közben Hamilton is kerékcserén, a pályára a két Red Bull közé érkezik vissza.

Itt az első dráma

Kimi Räikkönen autója úgy tűnt, megadja magát, nem reagál a gép az utasításokra, és megáll a pálya szélén, ám mégis sikerült újraindítani az autót, így folytatja a finn. Ki érti ezt…

25. kör

Nincs változás az élmezőnybe, Hamilton vezet, ám a 12. kanyarban Max Verstappen már egy kis esőről számol be. Most jön a fordulat?

20. kör

Valtteri Bottas reagál a német kiállására, a kérdés, hogy sikerül-e a Ferrari elé kerülni – a válasz nem, sőt még Kevin Magnussen (Haas-Ferrari) is megelőzte. Ez nem jött be.

18. kör

Sebastian Vettel borzasztóan koráb a bokszban, közepest kap. Szokatlanul gyorsan jött, ebben valami taktika lehet.

15. kör

Hamilton már közel hat másodperccel vezet Vettel előtt, Bottas viszont picit közeledik a némethez. Hátul a kis csapatok versenyeznek, de sok izgalom jelenleg nincs. Hacsak, hacsak nem jön az eső, egyre többen, egyre többet néznek fel az égre. Ez még megkavarhatja itt a dolgokat, már a pilóták is kérdezgetik a csapatfőnököket.

7. kör

A Safety Car kiállt, megy a verseny – Fernando Alonso azzal a lendülettel előzött és a 10.

A kiesők

Hülkenberg nekiment a keresztbe álló Grosjeannak, kitört a hátsó balos. A két pilóta mellett Pierre Gaslynak is ki kell szálnia, ő is bekerült a balesetbe.

Rajt

Lewis Hamilton rendben eljön, mögé Sebastian Vettel jön be, Bottas a harmadik, Räikkönen a negyedik. Közben óriási baleset, Romain Grosjean csúszik keresztbe a pályán, Nico Hülkenberg találja telibe, érkezik is a Safety Car.

Szuperlágy:

Csak Fernando Alonso rajtol szuperlágyon. Közben a hegyek felől nagy eső érkezhet, a képernyőre ki is írták, hogy 80 százalék az esély arra, hogy leszakad az ég.

Mennyit ért az első rajtkocka?

Sokat, legalábbis Barcelonában eddig mindig fontos volt, ki indul az élről. Erre itt egy statisztikai adat: az eddigi 27 barcelonai futamból húszor az nyert, aki az első helyről rajtolhatott.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik