Forma-1

Apja megfeddte a túl sokat kockáztató Verstappent

Édesapja szerint megfontoltabbnak kellene lennie Max Verstappennek, a Forma-1-es Red Bull istálló holland pilótájának, aki parádés előzései mellett néha veszélyes manőverekkel próbálkozik.

A 20 éves versenyző a szezonnyitó bahreini futamon a címvédő Lewis Hamiltonnal csatázva szenvedett defektet, míg vasárnap a Kínai Nagydíjon a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettellel szemben próbálkozott egy túlságosan is optimista előzéssel, aminek következtében a Red Bull és a Ferrari összeütközött, mindkettő megforgott.


Verstappen néhány körrel később tíz másodperces boxutca-áthajtásos büntetést kapott, mert a versenybíróság úgy látta, ő volt a hibás az ütközésnél.

“Ennek nem lett volna szabad megtörténnie, hibásan ítélte meg a helyzetet” – mondta az édesapa, Jos Verstappen, aki pályafutása során 107 F1-es futamon állt rajthoz.

“Nem azt akarom, hogy változtasson a stílusán, hiszen a rajt után is tökéletes előzéseket mutatott be, de az ilyen helyzeteket el kell kerülnie, gondolkodnia kell”.

Cristian Horner, a Red Bull csapatfőnöke védelmébe vette a fiatal Verstappent, aki véleménye szerint rendkívül tehetséges, stílusában hasonlít a néhány évvel ezelőtti Vettelre, és tanulni fog ezekből a hibákból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik