Forma-1

Hamilton tényleg utolérheti Schumachert?

Nem kezdődött jól a Mexikói Nagydíj Lewis Hamilton számára, a rajt utáni brusztolásban ő húzta a rövidebbet, és defektje miatt egyperces hátrányban volt a mezőnyhöz képest, azonban folyamatosan zárkózott fel, és végül a kilencedik helyen zárt, ami elég volt ahhoz, hogy negyedszer legyen a Forma-1 világbajnoka.

„Szürreális érzés, nehéz elhinni” – nyilatkozta Hamilton a BBC riporterének. „Nagyon hálás vagyok, és béke van a szívemben. Nehéz év volt, a mostani versenyemen is akadtak nehézségek, de éreztem, hogy nem adhatom fel, csinálnom kell tovább, és amikor áthaladtam a célvonalon, még akkor is nyomtam a gázt. Azt hiszem, erre vagyok a legbüszkébb, hogy bár tudtam, hogy a senki földjén autózom, akkor is méltósággal versenyeztem, és úgy álltam hozzá, hogy nyerni akarok”.

Még a pályán kívül sem lehetett utolérni:

Hamilton azt mondta, gyerekként még az is nagyon távolinak tűnt, hogy egyszer majd a Forma-1-ben szerepelhet, az pedig a legvadabb álmaiban sem szerepelt, hogy négyszeres világbajnoka lesz a sportágnak.

A 32 éves Hamilton immáron a legsikeresebb brit pilótának számít, és az örökrangsorban utolérte Alain Prostot és Sebastian Vettelt, most már csak a hétszeres győztes Michael Schumacher, valamint az ötszörös bajnok Juan Manuel Fangio van előtte.

Érdekes összefüggés lehet, hogy Schumacher is 32 éves volt, amikor negyedszer nyomta le a mezőnyt 2001-ben, majd utána a következő három idényt is az élen zárta, úgyhogy az angol sajtó már azt találgatja, képes lehet-e hasonlóra Hamilton.

A győztes futamok tekintetében Schumacher még nagy előnnyel vezet az örökranglistán, a német legenda 91-szer állhatott a dobogó legfelső fokán, míg Hamilton 62-vel következik mögötte a sorban.

Bizonyos tekintetben Lewis már lekörözte Michaelt, de a vb-címeket nézve még van mit behoznia. Az eredményeket nézve még mindig Schumacher a legnagyobb, de ha Lewis még évekig versenyezni fog, és a Mercedes versenyképes marad, akkor már nem tűnik olyan elképzelhetetlen, hogy neki is összejön a hét világbajnoki cím”

– mondta a korábbi világbajnok Jenson Button, aki volt csapattársa is Hamiltonnak.

Tény, hogy Hamilton sikereinek egyik titka az a fajta motiváció, ami az igazán nagyokat hajtja, hogy még a legjobbak közül is kiemelkedjenek, ráadásul 2014 óta 40 versenyt nyert, vagyis idényenként átlagban tízet. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor Schumachert megelőzheti a legtöbb futamgyőzelem tekintetében, de nagy kérdés, mire lesz képes a következő idényben a Ferrari vagy a Red Bull, az a két csapat, amely leginkább alkalmas lehet arra, hogy megtörje a Mercedes dominanciáját.

Hamilton a 62 győzelmét 205 futamon érte el, ez 30,2 százalékos győzelmi mutatót jelent, ezzel a britek rangsorában a második Jim Clark mögött (34,7 százalék), az összes világbajnokot nézve pedig a negyedik helyen, Clark mellett Fangio (46,15 százalék) és Alberto Ascari (39,39 százalék) is megelőzi.

Lenyomta viszont Schumachert (29,55 százalék), Ayrton Sennát (25,31 százalék) és Prostot (25,25 százalék).

„32 éves, a legjobb évei még csak most jönnek. Ebben a korban az ember már kellően érett, duzzad az erőtől, vágyik a tanulásra, de már tudja, milyen hibákat nem szabad elkövetni. Ilyenkor az ember még éhes a sikerre, és Lewison is ezt érezni” – mondta róla a háromszoros világbajnok Jackie Stewart, aki szerint Hamilton megérdemli a sikereit, mert mindenkit meglepett, amikor a Mercedeshez igazolt, de az idő megmutatta, hogy jó döntést hozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik