Forma-1

Így lett negyedszer is világbajnok a fantasztikus Lewis Hamilton

Habár az egész Mexikói Nagydíjon szenvedett egy rajtbaleset következtében, Lewis Hamilton megcsinálta, 2008, 2014 és 2015 után 2017-ben is felült a Forma-1 trónjára.

Ezzel a brit pilóta lett az ötödik versenyező a kategóriában, aki legalább négy vb-címmel rendelkezik: a listát Michael Schumacher vezeti hét győzelemmel, mögötte Juan Manuel Fangio öttel, Alain Prost és Sebastien Vettel pedig négyszer-négyszer nyert. Most ehhez a társasághoz csatlakozott a brit.

Hamilton megcsinálta, négyszeres Forma-1-es világbajnok!
Lewis Hamiltonnak a nyolcadik lett, de így megnyerte a 2017-es bajnokságot. Legendák közé emelkedett.

Hamilton idei szezonja nem indult olyan könnyen, a Ferrari hosszú idő után ismét versenyképes autót rakott össze. Az első három futamból Vettel-Hamilton-Vettel sorrendben kerültek ki a győztesek, akkor nagyon úgy tűnt, végre méltó ellenfelet (értsd: végre nem csak a Mercedes-pilóták csatáznak) kaphat idén Lewis Hamilton.

Aztán Oroszországban a csapattárs, Valtteri Bottas nyert, Hamilton csak a negyedik helyen végzett. Vettel előnye nőtt, a Ferrari stabilnak látszott. A következő három futamot ismét felosztotta egymás között a két gigász, Hamilton-Vettel-Hamilton sorrendben. Monacóban viszont becsúszott egy nagyon gyenge hetedik hely is a britnek, így Vettel magabiztosan vezette a vb-pontversenyt.

Tényleg jó volt látni, hogy végre nem két azonos autó áll az élen, hanem nagy verseny van két csapat között. Kanada és Magyarország között befutott egy-kettő gyengébb eredmény Vetteltől, így az öt versenyből kettőt is megnyerő Hamilton 14 pontra felzárkózott.

Ami utána történt, azt tényleg csak egy igazi világbajnok tudta megcsinálni: zsinórban háromszor nyert, Olaszország, Belgium, Szingapúr sorrendben, majd egy maláj második helyen kívül ismét nyert zsinórban kettőt Japánban és az USA-ban. A német pilóta közben kétszer is kiesett, a hátránya 65 pontra nőtt. A fantasztikusnak induló szezonját több műszaki hiba is tarkította, miközben Hamilton végig fókuszálva, végig megbízható autóval tudott versenyezni.

Lewis Hamilton az egyik legösszeszedettebb, legjobb szezonját futotta, amióta 2007-ben bemutatkozott a Forma-1-ben. A világbajnoki címe megkérdőjelezhetetlen. Ahogy a szerepe a sportág történetében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik