Forma-1

F1: Alonso beszólt Vetteléknek

fernando alonso (fernando alonso)
fernando alonso (fernando alonso)

A címvédő Sebastian Vettel Monacóban folytatta a Red Bull szokásos gumikritikáját, a ferraris Fernando Alonso szerint viszont csak rossz vesztesek a bajnokok.

A Red Bull a 2013-as szezon kezdete óta kritizálja a Pirelli 2013-as gumijait, állításuk szerint az autójukat nem tudják kihasználni, a túl érzékeny abroncsokon nem mehetnek a maximumon. A motorsportfőnök, Helmut Marko és a tulajdonos, Dietrich Mateschitz is arról beszélt korábban, hogy az F1-ben ma nincs igazi verseny a gumik miatt.

A címvédő Sebastian Vettel is beszélt erről Monacóban, de szerinte csak a sajtó állítja be rossz vesztesnek a Red Bullt, pedig nincsenek egyedül a kritikáikkal.

„Annyi a lényeg, hogy ha választani lehet a Red Bull vagy a Marussia nyilatkozatai között, mindig a Red Bullt választják. Emiatt úgy néz ki, mintha mi panaszkodnánk csak. Pedig a megbeszélésekről ismerve a többi pilóta álláspontját is szerintem általános a dolog. Még az idei gumikat legjobban kezelő Lotus versenyzői is panaszkodnak. Ugyanolyan gondjaik vannak, csak kicsit kisebb mértékben. Szóval nem csak mi panaszkodunk.”

A főnökeihez hasonlóan a háromszoros bajnok is megismételte, hogy a 2013-as gumiváltozások miatt kiveszett a valódi verseny a Forma-1-ből. Vettel egy síhasonlattal élt.

„A mai sílécekkel a síelők nagyon-nagyon gyorsan tudnak fordulni. Persze megfelelő bátorság, megfelelő erő is kell ehhez a tempóhoz, de képzeljük el, milyen lenne, ha egyik évről a másikra hirtelen fából készült léceket kapnának. Aki eredetileg nem volt jó, sokkal jobban teljesítene.

Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy akik most az élen vannak az F1-ben, azoknak nincs helyük ott, hanem úgy értem, hogy nagyon sokat változott a sportág. Azzal, hogy a gumikkal való küszködés, spórolás került a központba, már nem ugyanolyan a verseny. Ha megnézzük a régi és a mostani előzéseket, manapság a pilóták egyszerűen elengedik a másikat, mert csak a saját versenyüket futják, vigyáznak a gumira, a valódi versenyzés viszont nem erről szól.”

Szerdán Fernando Alonso is megszólalt az ügyben, a kétszeres bajnok ferraris egyértelműen azok közé tartozik, akiknek nem tetszik a Red Bull hozzáállása.

„A barcelonai versenyünk jól sikerült, míg egyes riválisaink nem szerepeltek olyan jól. Az egyik riválisunk (a Red Bull) azt állítja, hogy szuper autója van, de az utolsó három pole-t mégis egy másik csapat (a Mercedes) szerezte meg. Előfordul, hogy valaki túl könnyen nyer évekig, és ettől nehéz lesz elviselnie néhány vereséget.”

Alonso tart attól, hogy Monacóban verhetetlen lesz a Mercedes, a versenyen azért Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel előtt akar maradni.

„A Mercedes erős lesz, az utolsó három pole-t vitték, és szerintem itt is jók lesznek. Tavaly is az övék volt a pole, csak Schumachernek volt egy büntetése. Tudjuk, hogy milyen nehéz itt előzni, szóval ha övék a pole, talán ők a favoritok is. Mi azonban nem feledkezhetünk el a fő célunkról, és a bajnokságban Vettel és Räikkönen is előttünk van. Ha a Mercedesnek nyernie kell egy versenyt, akkor ez lesz az, mi pedig arra koncentrálunk majd, hogy a többiek előtt maradjunk.”

Alonso jóslata egyelőre beválni látszik, hiszen a csütörtök délelőtti monacói szabadedzést a mercedeses Nico Rosberg nyerte, igaz, a spanyolnak sincs oka a panaszra, mindössze 87 ezredes lemaradással volt a második a monte-carlói pályán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik