Forma-1

Alonso dobogóra várja magát Ausztráliában

A Ferrari spanyol pilótája bizakodva várja a száguldó cirkusz idénynyitóját.

A kétszeres világbajnok, tavaly második helyezett spanyol pilóta a barcelonai tesztelés szombati zárásán úgy fogalmazott, hogy nagyon eredményes felkészülésen van túl csapatával, a Ferrarival.

“Mi teszteltünk a legtöbbet, eközben pedig nekünk volt a legkevesebb gondunk. Ami a versenyképességet illeti, ennek megítéléséhez természetesen meg kell várni az ausztrál nagydíjat, de alapvetően nem változott a helyzet az elmúlt évhez képest” – utalt arra, hogy az elmúlt évben is eredményes csapatoktól, illetve pilótáktól vár jó szereplést. – A McLarennel számolni kell majd a végén, a Mercedes, úgy tűnik, előrelépett, de a Red Bull és a Ferrari is elöl lesz. Elvileg éppen a Red Bull két pilótája, Sebastian Vettel és Mark Webber számít favoritnak.”

Eredetileg Bahreinben, a szahíri pályán került volna sor a vb-sorozat nyitányára, ám a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt két és fél hete törölték az ottani GP-t, így a március 27-i melbourne-i versenyen indul a sorozat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik