Forma-1

Kitálalt a bukott istálló pilótája

José Maria Lopez elmondta, a US F1-Team sok információt eltitkolt előle.

Az argentin pilóta januárban szerződött le az amerikai csapattal, azonban nem mutatkozhatott be a száguldó cirkuszban, ugyanis az istálló végül nem indult el a Forma-1 2010-es szezonjában.

„Nehéz ezt kimondani, de rosszul döntöttünk. Talán túlzottan is hittünk abban, amit mondtak nekünk. Nem sokkal azután, hogy februárban megérkeztem Charlotte-ba beláttam, hogy minden amit mondtak ámítás volt. Egyszerűen felfoghatatlan: a Forma-1 60 éves története során még sosem fordult elő, hogy egy csapat leszerződött, majd végül mégsem tudott elindulni a sorozatban. Rejtegették előlünk a dolgokat.” – nyilatkozta Lopez, majd a pályafutására is kitért.

„Megyek tovább előre, nem szabad csüggednem. Mindenki tudja mi történt, mi pedig folytatjuk amit elkezdtünk, bár már semmi nem lesz ugyanaz. Ez már a sokadik negatív eset, nem tudom, hogy én vagy a családom meddig bírjuk. A tesztelés tűnik most a legkönnyebbnek, ugyanis a versenybe idén szinte lehetetlen bekerülni. Le kell majd vonnom a következtetéseket.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik