Foci

A mexikói Javier Hernandez és Chris Smalling a Fulhamből már biztosan az Old Traffordon folytatja a következő szezonban, ám a két viszonylag ismeretlen játékost nem számítva elképzelhető, hogy a Sir Alex Ferguson nem igazol mást. A klub első embere, David Gill korábban jelezte, hogy a pénz nem jelenthet akadályt, a skót szakember azt igazol, akit [...]
2010. 05. 19. 11:05
Az FC Barcelona friss aranycipőse hazaérkezése alkalmával nyilatkozott, s vb-várakozásait taglalva arról is beszélt, reméli, hogy olyan jól fog játszani a nemzeti együttesben, mint a klubjában tette. “Megítélésem szerint az argentin válogatott esélyes a végső győzelemre azzal együtt is, hogy sokan nem sorolják a favoritok közé. Úgy vélem, ez még jól is jön nekünk – [...]
2010. 05. 19. 10:12
A Chelsea francia támadója szívesen maradna a Stamford Bridge-en, ügynöke, Doug Pingisi a skysports.comnak elárulta, hogy már folynak a tárgyalások az egyesület és a játékos között. Nicolas Anelka kontraktusa 2011-ben jár le a londoniakkal, a klub azonban még a világbajnokság előtt megújítaná a támadó kontraktusát. A bajnoki címet és az FA-kupa-diadalt követően az egyesület ismét [...]
2010. 05. 19. 08:28
A Wolfsburg osztrák futballistával erősítené csatársorát. A Bild úgy értesült, a 2010-ben holland bajnokká avanzsáló Twente futballistája, Marko Arnautovic a németek legújabb kiszemeltje. A tavaly nyártól kölcsönben az Internél futballozó fiatal támadó nem tudott előrébb lépni a milánóiaknál, ugyanakkor a holland bajnoksághoz sem fűlik már a foga. Arnautovic és a Wolfsburg könnyen egymásra találhat – [...]
2010. 05. 19. 08:06
A The Sun úgy értesült, a Celtic szeretné megszerezni a nyáron szabadügynökké váló londoni védőt. Sol Campbell visszatérése óta képes volt felvenni az Arsenal ritmusát, s a legutóbbi szezonban trófeák nélkül maradó glasgowiak jókora fizetéssel kecsegtetik. A londoniak abban az esetben számítanának Campbellre, ha William Gallas távozik. Neil Lennon fiatal együttesének szüksége van a tapasztaltabb [...]
2010. 05. 19. 07:14
A Portsmouth elleni angol kupadöntőben nyolc héten túl gyógyuló sérülést szenvedő, s így a világbajnokságról lemaradó Michael Ballack pótlását a német vezetés a bő kereten belül próbálja majd megoldani. A csapatvezető Oliver Bierhoff úgy fogalmazott, már korábban arra jutottak, hogy Torsten Frings „nem lehet hasznára a csapatnak”. Az ARD televíziónak nyilatkozó Bierhoff annak ellenére a [...]
2010. 05. 18. 18:56
Az elnökség bevallása szerint David Villa megszerzéséhez igencsak közel kerülő Barcelona az El Mundo Deportivo információi szerint árulja egyik legjobbját: Zlatan Ibrahimovic akár a nyáron klubot válthat, amennyiben lesz aki kifizesse az érte kért összeget. A katalánoknak tavaly mintegy 70 millió eurójukba került a nyurga svéd. A Barca akár barterben is üzletelne: mivel Arséne Wenger [...]
2010. 05. 18. 18:39
Minden futballal kapcsolatos sporttevékenységtől eltiltotta egy évre Kiprich Dánielt, a másodosztályban érdekelt Gyirmót SE játékosát a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága. A testület keddi ülését követően Retteghy István elnök elmondta: a bizonyítékok megvizsgálását követően úgy ítélték meg, hogy a futballista valóban befolyásolni akarta a május 9-én lejátszott, Tatabánya-Gyirmót SE bajnoki mérkőzés végeredményét. Kiprich Dániel [...]
2010. 05. 18. 18:02
Kikerült a címvédő olasz labdarúgó-válogatott keretéből az előző világbajnokság egyik hőse, Fabio Grosso, aki Marcello Lippi szövetségi kapitány keretszűkítésekor esett áldozatul. A szakvezető kedden két embertől vált meg előzetes, 30-as keretéből: Grosso mellett juventusos csapattársa, a középpályás Antonio Candreva maradt ki a vasárnap sestriere-i edzőtáborba vonuló csapatból. Grosso a 2006-os németországi vb-n a Squadra Azzurra [...]
2010. 05. 18. 17:00
Tarolt Angliában a Chelsea, a bajnokság megnyerése után szombaton a Portsmouth-ot is legyőzte az FA-kupa fináléjában. Nemzetközi porondon nem ment ennyire a londoniaknak, hiszen már a Bajnokok Ligájában 16 között kiestek a szombati döntős Internazionale ellenében. A klub tulajdonosa, Roman Abramovics a szombati finálét követően gratulált a játékosoknak a duplázáshoz, de már most közölte velük, [...]
2010. 05. 18. 14:03
Az Internazionale labdarúgócsapatának elnöke, Massimo Moratti számít rá, hogy José Mourinho a Bajnokok Ligája döntőjét követően távozik a milánói alakulat kispadjáról. “Csoda lenne, ha maradna” – nyilatkozott Moratti. Bár a Serie A múlt vasárnapi végjátéka előtt a 47 éves portugál edző még cáfolta, hogy tárgyalásokat folytatna a Real Madriddal, csapata Siena elleni, bajnoki győzelmet jelentő [...]
2010. 05. 18. 12:30
Olvasói sztorik