Foci

Az 50 esztendős szakvezető a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságig mindenképpen a nemzeti együttes élén marad, ezt kedd délután a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) hivatalos sajtótájékoztatóján hozták nyilvánosságra. A kapitányhoz hasonlóan a teljes stáb is további két évre kötelezte el magát a válogatott mellett, így Oliver Bierhoff csapatmenedzser, Hans-Dieter Flick másodedző, valamint a kapusokat trenírozó [...]
2010. 07. 20. 11:51
Ahogy arról beszámoltunk, 13 helyett 14 gyanús magyar mérkőzés szerepel a bochumi ügyészség vizsgálati anyagai között. A távirati iroda megkereste az NNI-t, hogy mik a fejlemények az ügyben. A Nemzeti Nyomozó Iroda keddi válaszleveléből kiderül, hogy a szervezet folyamatosan együttműködik a külföldi társzervekkel, a német hatóságoktól pedig megkapták azokat a nyomozati iratokat, melyek magyarországi vonatkozásúak. [...]
2010. 07. 20. 11:20
A Rangers immáron exjátékosa a Concepcion elleni összecsapáson megkapta második sárga lapját Marcelo Mirandától, ám ekkor hátulról átkulcsolta a bíró torkát. Később sem nyugodott le, és megpróbálta ismét elkapni a játékvezetőt. Csapattársai ekkor közbeléptek, és a földre terítették a magáról megfeledkező futballistát. A vétkes nem sajnálja az esetet, és megjegyezte, most visszamegy hazájába.
2010. 07. 20. 10:04
Az angol bajnok Chelsea könnyen egyik legjobbja nélkül maradhat: Didier Drogba ügynöke, Thierno Seydi szerint már tárgyalt a Manchester City képviselőivel. A nyári átigazolási piac egyik legaktívabb klubja szeretné, ha az afrikai játékos náluk folytatná pályafutását; az angol gólkirály ugyanakkor nem sietteti a távozást. Drogba remek idényt zárt Londonban, 29 találatának köszönhetően ő lett az [...]
2010. 07. 20. 07:35
Mivel a Barcelona ostroma lanyhulni látszik, a Bajnokok Ligája-címvédő Inter lehet az argentin Javier Mascherano elsőszámú kérője. Bár a Liverpool ragaszkodna a játékoshoz, a dél-amerikai szívesebben dolgozna együtt korábbi edzőjével, a nyáron a lombardokhoz igazoló spanyol Rafa Benitezzel. Az angol klub új menedzsere, Roy Hodgson egyelőre még nem tudta felvenni a kapcsolatot a 26 esztendős [...]
2010. 07. 20. 07:07
A tavalyi éhkopp után merész álmokat szövögető Juventus bő egy hónapig nem számíthat egyik legjobb támadójára. Vincenzo Iaquinta ugyanis combfájdalmai miatt legalább harmincnapos pihenőre kényszerül, a válogatott támadó a bajnokság augusztusi rajtjánál talán már csatlakozhat a társakhoz. Iaquinta először a szlovákok ellen 3-2-re elvesztett vb-csoportmérkőzés után panaszkodott fájdalmakra, a vakációját töltő támadó bal combja azonban [...]
2010. 07. 20. 06:54
A Premier League-ben legutóbb a negyedik helyen végző, s így a Bajnokok Ligájában induló Tottenham Hotspur vezetősége komoly lépésre szánta el magát: a jövőben a White Hart Lane-en rendezett találkozókon tiltva lesz a vuvuzela, a dél-afrikai világbajnokság hírhedt hangszere. Korábban a rögbisek is hasonlóan cselekedtek. A 2010-es világbajnokságon a nézőket megosztó vuvuzelát korábban már érte [...]
2010. 07. 20. 06:39
Olvasói sztorik