Foci

Lejárt az eltiltása, rögtön szerződést kapott

Samir Nasri a doppingvétség miatti eltiltásának letelte után az angol élvonalban szereplő West Ham United csapatában folytatja pályafutását. A londoni klub hétfőn jelentette be a kétszeres Premier League-győztes francia támadó középpályás leigazolását.

Nasri korábban az Olympique Marseille, az Arsenal, a Manchester City és a Sevilla, legutóbb pedig az Antalyaspor színeiben futballozott, de tavaly november vége óta nem lépett pályára, mert még a Sevilla játékosaként megszegte a doppingellenes szabályzatot, amikor egy észak-amerikai klinikán intravénás kezelést kapott.

Nagyon örülök, hogy ismét a csapatomban üdvözölhetem. Jól ismerem a Manchester Cityből, és boldog vagyok, hogy újra együtt dolgozunk. Az elmúlt hetekben nagyon keményen edzett, hogy a játék nélkül eltelt hosszú időszak után ismét megfelelő erőállapotba kerüljön, és elhatározta, hogy a legjobbját fogja nyújtani

– nyilatkozta a klub honlapján Manuel Pellegrini vezetőedző, aki már a Manchester Cityben is együtt dolgozott a franciával.

Nasri szerződése csak a szezon végéig szól, viszont amennyiben jól teljesít, automatikus hosszabbítási opcióval megtarthatja a West Ham.

Nyitókép: Europress/AFP/Jorge Guerrero

Ajánlott videó

Olvasói sztorik