Foci

Hát illik ilyen pofátlan gólt lőni a szeretet ünnepén?

Patrik Schick rengeteg kritikát kapott, amióta a Románál van, hiszen a cseh támadó a Sampdoriánál remekül teljesített, de úgy tűnt, túl nagy volt számára az ugrás, és a fővárosiaknál nem sikerült góllal meghálálnia az érte kifizetett 37 millió eurót.

Schick a Sassuolo elleni karácsonyi meccsen kezdő volt, és ő volt az, aki büntetőt harcolt aki, amikor Gian Marco Ferrari buktatta a 16-oson belül. Piero Giacomelli játékvezető videobírózás után erősítette meg végül saját ítéletét, a kezdőbe visszatérő Diego Perotti pedig góllal ajándékozta meg magát és a Roma-drukkereket.

Aztán ismét Schick volt a főszereplő, de ezúttal a saját kapujánál, egy szögletnél olyan szerencsétlenül kapált bele a labdába, hogy az a gólvonal mögött landolt.

Mégsem lett azonban öngól a mozdulatsor vége, hála a gólvonal-technológiának, amely megmutatta, hogy ha csak 1-2 milliméteren múlt is, de nem volt benn teljes terjedelmével a labda a gólvonal mögött. Őrület.

Schick aztán a nagy sokk után gyorsan összekapta magát, és Bryan Cristante kiugratása után a védők közül kirobbanva elvitte a labdát a kapus mellett, és higgadtan oldotta meg a helyzetet.

Ez sem volt csúnya gól, de a meccs legszebb megoldását a nyáron a Nainggolan-biznisz részeként az Intertől megkapott Nicoló Zaniolótól láthattuk, aki egy csellel a védőt és a kapust is leültette, majd szemtelenül alábökött a labdának. A 19 éves srácnak ez volt az első gólja az élvonalban, szó se róla, megadta a módját!

A végén a Sassuolo még szépített Khouma Babacar révén,

de ez az este a Roma fiataljairól szólt. A Roma ezzel a sikerrel a hetedik helyen áll, de csak négy pont választja el a városi rivális Laziótól, amely jelenleg a BL-indulást jelentő, ezáltal sokak áhított negyedik helyet foglalja el.

Serie A, 18. forduló:

AS Roma – Sassuolo 3-1 (2-0)
SPAL – Udinese 0-0
Torino – Empoli 3-0 (1-0)

A Juventus meccséről és a többi délutáni találkozóról itt, a Milan újabb szenvedéséről itt olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik