Foci

Ronaldo elmondta, miért jobb a Juventusban játszani, mint a Realban

Cristiano Ronaldo az olasz labdarúgó-bajnokságot is elkezdte meghódítani, tíz góljával második a góllövőlistán a Genoa lengyel csatára, Krzysztof Piatek mögött, csapata a Juventus pedig nagy lendülettel robog zsinórban nyolcadik bajnoki címe felé.

Ronaldo a Gazzetta dello Sport nevű napilapnak adott interjúban beszélt arról, hogy mitől más a Juventus, mint előző csapata, a Real Madrid.

“Ez a legjobb közösség, amiben eddig játszottam. Igazi csapat vagyunk. Máshol egyesek nagyobbnak érzik magukat a többieknél, de itt mindenki azonos szinten van, szerény és nyerni akar. Ha Dybala vagy Mandzukic nem szerez gólt, akkor is boldogok és mosolyognak. Madridban sem volt jellemző a nagyképűség a játékosokra, de ez más, olyan, mint egy család”

– mondta Ronaldo.

A két csapat a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában akár össze is akadhat, de Ronaldo úgy érzi, nem okozna gondot számára pályára lépni korábbi csapata ellen. “A múlt már mögöttem van, most a Juventus sikeréért harcolok, és ha a Real lenne az ellenfél, akkor is azon lennék, hogy a legjobbamat nyújtsam”.

A Juvénál a játékosok folyamatosan fogadásokat kötnek egymás között, Ronaldo büszkén mesélte, hogy  Dybalától, Mandzukictól és Khedirától is nyert már pénzt vagy bort. Természetesen szóba került örök riválisa, a Barcelona sztárja, Lionel Messi is, de Ronaldo elárulta, nem hiányzik neki.

“Játszottam Angliában, Spanyolországban, Olaszországban, Portugáliában, mialatt ő végig Spanyolországban volt. Talán neki nagyobb szüksége van rám. Számomra az élet egy kihívás, élvezem és szeretem az embereket boldoggá tenni. Tetszene, ha ő is Olaszországban játszana, és ugyanúgy belevágna egy új kihívásba, ahogy én tettem.

Persze, ha ő boldog Barcelonában, akkor ezt tiszteletben tartom. Ő egy fantasztikus játékos és jó srác, de Torinóban nincs hiányérzetem semmi miatt, szimplán élvezem az új életem”.

Ronaldo a BL-ben eddig a mostani csoportkörben csak egyszer volt eredményes, ami elég szerény mutató a sorozat hétszeres gólkirályától, szerdán a svájci Young Boys ellen növelheti a góljai számát, amivel tehet azért is, hogy a Juventus megnyerte a négyesét. Azzal pedig eldőlne, hogy Ronaldo legkorábban a nyolc között találkozhatna csak a Reallal, hiszen a nyolcaddöntőben a csoportelsők nem kerülhetnek össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik