Foci

Nikolics: Naívak és buták voltunk, ezért kaptunk ki

Ahogyan arról beszámoltunk, a Vidi FC 2-0-ra kikapott a BATE Boriszov vendégeként, az Európa Liga 5. fordulójában.

Vérszegény volt a Vidi, simán kikapott Boriszovban
Egy győzelemmel szinte biztosan továbbjutott volna csoportjából a Vidi, ehelyett kezdődhet a számolgatás.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a magyar csapat vezetőedzője, Marko Nikolics gratulált ellenfelének a győzelemhez.

Sajnos naivak voltunk. Egyúttal nem voltunk elég okosak ahhoz, hogy kezeljük azt a helyzetet, amelybe csöppentünk. Csak ismételni tudom magam, ezen a mérkőzésen nem a futball, hanem a harc dominált. Ráadásul bután kaptunk ki, az első gólt egy szöglet után szerezte a BATE, a másodikat ellentámadásból.

– fogalmazott a Vidi trénere.

Megemlítette azt is, hogy a körülmények elképesztően nehezek voltak, a pálya talaja igen kemény volt, ami a passzjátékot nem segítette, ugyanakkor ez nem menti fel őket a sok hibától, amit elkövettek. Ugyanerre panaszkodott egyébként Paulo Vinícius is a találkozó után.

A pálya és a bíró is a Vidit hátráltatta Vinícius szerint
Megpróbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant a Vidi hátvédje.

Miután megkérdezték, azt is elárulta Nikolics, még van esélyük a továbbjutásra.

Amikor nekivágtunk a csoportkörnek, azt ígértem, az utolsó leheletünkig harcolunk. Amikor erre a kérdésre válaszolok, még nem ismerem a Chelsea–PAOK mérkőzés végeredményét, az azonban biztos, hogy a fehéroroszok ugyanúgy hat ponttal állnak, mint mi. A számolgatással még ráérünk, a Chelsea elleni hazai meccsig úgyis van még két hét. A záró kör előtt is beszélhetünk arról, hogy van esélyünk a továbbjutásra, ennek nagyon örülök. Abban pedig hiszek, hogy tovább is jutunk!

A Chelsea 4-0-ra verte ezután a PAOK-ot, így aztán egyszerű a képlet: a Vidinek több pontot kell szereznie az angolok ellen, mint a BATE a görögök kellen.

Európa Liga, L csoport, 5. forduló:

BATE Boriszov – Vidi 2-0 (1-0)
Boriszov, Boriszov Aréna, 5000 néző
v.: Carlos del Cerro (spanyol)
BATE: Scsarbicki – Riosz, Volkov, Filipenko (Poljakov 46.), A. Filipovics – Baga, Dragun, Ivanics – A. Hleb (Szkavish 64.), Szignjevics, Sztaszevics.
Vidi: Kovácsik – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Nego (Kovács 67.), A. Hadzic, Pátkai (Hodzic 64.), Milanov – Huszti (Nikolov 74.), M. Scsepovics.
gól: Szignjevics 23., Ivanics 85.
sárga lap: Filipenko 39., Hleb 49., Szignjevics 65. ill. Vinícius 76.

Az állás:

1. (és továbbjutott) Chelsea 15 pont,
2. BATE Boriszov 6,
3. Vidi FC 6,
4. PAOK 3.

Nyitókép: Srdjan Stevanovic/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik