Foci

Képes-e csodát tenni a válogatott a negyedik kalapból indulva?

A magyar labdarúgó-válogatott a C osztály harmadik legjobb csoportmásodikjaként fejezte be az első alkalommal kiírt Nemzetek ligája csoportküzdelmeit, így a negyedik kalapból várhatja az Európa-bajnoki selejtezők jövő vasárnapi dublini sorsolását.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttesét a másodikok összevetésében a bolgár és az izraeli együttes előzte meg, míg a román mögötte maradt.

A válogatott így megőrizte az esélyét arra, hogy részt vehessen az Eb-helyekért zajló 2020 márciusi rájátszásában, ugyanis a Nemzetek Ligájában négy Eb-helyet is meg lehet szerezni.

Alapesetben minden osztályban a csoportgyőztesek 2020 márciusában elődöntő-döntő rendszerben mérkőznek meg az Európa-bajnokság indulási jogáért. Valójában viszont azon csapatok szerepelnek majd a rájátszásokban,

amelyek az adott osztályban a legelőkelőbb helyen zártak, de a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradnak a részvételt garantáló első és második helyekről.

Ez azt jelenti, ha van egy olyan csoportgyőztes, amely sikerrel vette a hagyományos Eb-selejtezőt, akkor a csoportmásodikok közül a legjobb kerül a helyére a rájátszásba. Ott a legelőkelőbb helyen rangsorolt válogatott fogadja a legalacsonyabb besorolásút – a második a harmadikat -, és a továbbjutás egy meccsen dől el.

A Nemzetek Ligája végeredménye:

A osztály:
1. csoport:
1. (és továbbjutott) Hollandia 7 pont, 2. Franciaország 7, 3. (és kiesett) Németország 2

2. csoport: 
1. (és továbbjutott) Svájc 9 pont, 2. Belgium 9, 3. (és kiesett) Izland 0

3. csoport:
1. (és továbbjutott) Portugália 8 pont, 2. Olaszország 5, 3. (és kiesett) Lengyelország 2

4. csoport: 
1. (és továbbjutott) Anglia 7 pont, 2. Spanyolország 6, 3. (és kiesett) Horvátország 4

 

B osztály:
1. csoport:
1. (és feljutott) Ukrajna 9 pont, 2. Csehország 6, 3. (és kiesett) Szlovákia 3

2. csoport:
1. (és feljutott) Svédország 7 pont, 2. Oroszország 7, 3. (és kiesett) Törökország 3

3. csoport: 
1. (és feljutott) Bosznia-Hercegovina 10 pont, 2. Ausztria 7, 3. (és kiesett) Észak-Írország 0

4. csoport:
1. (és feljutott) Dánia 8 pont, 2. Wales 6, 3. (és kiesett) Írország 2

 

C osztály:
1. csoport:
1. (és feljutott) Skócia 9 pont, 2. Izrael 6, 3. Albánia 3

2. csoport:
1. Finnország  6  4  –  2  5-3 12 pont – feljutott a B osztályba
2. Magyarország  6  3  1  2  9-6 10
3. Görögország 6  3  –  3  4-5  9
4. Észtország 6 1 1 4 4-8 4 – kiesett a D osztályba

3. csoport:
1. (és feljutott) Norvégia 13 pont, 2. Bulgária 11, 3. Ciprus (és legrosszabb csoportharmadikként kiesett) 5, 4. (és kiesett) Szlovénia 3

4. csoport:
1. (és feljutott) Szerbia 14 pont, 2. Románia 12, 3. Montenegró 7, 4. (és kiesett) Litvánia 0

 

D osztály:
1. csoport:
1. (és feljutott) Grúzia 16 pont, 2. Kazahsztán 6, 3. Lettország 4 (2-6), 4. Andorra 4 (2-9)

2. csoport: 
1. (és feljutott) Fehéroroszország 14 pont, 2. Luxemburg 10, 3. Moldova 9, 4. San Marino 0

3. csoport:
1. (és feljutott) Koszovó 14 pont, 2. Azerbajdzsán 9, 3. Feröer-szigetek 5, 4. Málta 3

4. csoport:
1. (és feljutott) Macedónia 15 pont, 2. Örményország 10, 3. Gibraltár 6, 4. Liechtenstein 4

 

Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények rangsoroltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik