Foci

Cristiano Ronaldo: Perez miatt hagytam el a Real Madridot

A nyár egyik legnagyobb átigazolási sztorija volt, hogy a világ egyik legjobb játékosa, Cristiano Ronaldo elhagyja a Real Madridot. A 33 éves klasszis először árult el kulisszatitkot a váltásról és mint kiderült, a spanyol klub elnöke óriási részt vállalt abban, hogy Olaszországba tette át székhelyét a portugál sztár.

Ronaldo elmondta, hogy érkezésekor és utána évekig éreztették vele, mennyire fontos láncszem a gépezetben, ám apránként elfogyott a bizalom. Ekkor jött a Juventus ajánlata.

Éreztem a klubon belül, főképp az elnök részéről, hogy nem számítanak rám úgy, mint korábban. Az első négy-öt évben azt éreztem, én vagyok Cristiano Ronaldo, a nélkülözhetetlen. Ez megváltozott, már nem így nézett rám az elnök. Ez ösztönzött arra, hogy elhagyjam a klubot. Néztem a híreket, amikben az állt, el akarom hagyni a csapatot. Volt benne valami, de az igazság az, hogy nem éreztem azt, hogy Florentino Pérez marasztalna.

– mondta a France Footballnak adott interjúban Ronaldo.

Az eddig elhangzottak után nem meglepő az sem, hogy miért éppen az olaszokat választotta. Sokan gyanúsították azzal, hogy a nagyobb fizetés reményében váltott, erre azonban frappáns választ adott a portugál támadó.

Ha a pénzről lenne szó, akkor Kínába költöztem volna, ahol ötször annyit kapok, mint a Juventusnál, vagy a Real Madridnál. Hasonlóan keresek itt is, mint Madridban. A különbség az, hogy a Juve akart engem, és ezt a torinóiak világosan a tudtomra adták.

Szóba került továbbá Zinedine Zidane távozása is, ami szintén az eligazolás mellett szólt, de nem ez volt a fő indok. Külön kitért a beszélgetés arra is, hogy szexuális erőszakkal vádolják Ronaldót, a futballista erre annyit mondott érdemben, hogy talán egy nap kiderül az igazság.

Ezzel kapcsolatban részletes cikkünk itt található:

Ronaldo-ügy: ledől a legnagyobb bálvány?
Elképesztő részletek derülnek ki a portugál klasszis állítólagos 2009-es nemierőszak-ügyéből. Ha igazak a vádak, nagy bajban van CR7.

Nyitókép: Julian Finney/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik