Foci

Sorozatban negyedjére nem nyert a Barcelona

Miután az Atlético Madrid – ha nehezen is, de – megnyerte aktuális bajnoki mérkőzését, az FC Barcelona úgy vágott neki a 8. forduló zárómérkőzésének Valenciában, hogy győznie kell, amennyiben az első helyen akar maradni a tabellán.

Győzött és élre állt az Atlético Madrid
A Real Madrid és az FC Barcelona botladozását kihasználta Diego simeone csapata.

Ilyen előzmények után sejthetjük, milyen lelkiállapotba kerültek a katalánok játékosai, amikor Ezequiel Garay a második percben, szinte a gólvonalról vágta be a hazai csapat vezetőgólját. A vendégek nyomtak becsülettel, egészen hamar, a 23. percben jött is a válasz – ki más egalizált volna, ha nem Lionel Messi? Az argentin sztár cirka húsz méterrőllőtte ki a bal alsó sarkot. A Barca ezután is irányította a játékot, de a szorongató 76%-os labdabirtoklás mellé nem párosult sok helyzet és végül egy ponttal be kellett érnie a csapatnak.

A katalánok sorozatban negyedik meccsüket nem tudták megnyerni a La Ligában, ezzel elvesztették éllovas pozíciójukat

Merthogy vasárnap este a Sevilla 2-1-re legyőzte a Celta Vigo csapatát ezzel pedig meglepetésre egy ponttal a Barcelona előtt vezeti a spanyol bajnokságot. A vigói együttes a legutóbbi öt bajnoki fordulóban kétszer szenvedett vereséget, és három döntetlennel csupán három pontot szerzett.

Eredmények – La Liga, 8. forduló

Valencia-FC Barcelona 1-1 (1-1)

korábban:
Espanyol-Villarreal 3-1 (1-1)
Sevilla-Celta Vigo 2-1 (1-0)
Atlético Madrid-Betis 1-0 (0-0)
Real Valladolid-Huesca 1-0 (1-0)
szombaton játszották:
Leganés-Rayo Vallecano 1-0 (1-0)
Getafe-Levante 0-1 (0-0)
Girona-Eibar 2-3 (2-2)
Alavés-Real Madrid 1-0 (0-0)
pénteken játszották:
Athletic Bilbao-Real Sociedad 1-3 (1-1)

A tabella:

1. Sevilla            8   18- 8   16 pont
2. FC Barcelona       8   19- 9   15
3. Atlético Madrid    8    9- 4   15
4. Real Madrid        8   12- 7   14
5. Espanyol           8   11- 7   14
6. Alavés             8   11- 8   14
7. Real Valladolid    8    7- 6   12
8. Real Betis         8    5- 6   12
9. Real Sociedad      8   12-11   11
10. Celta Vigo         8   13-12   10
11. Levante            8   12-14   10
12. Eibar              8    9-12   10
12. Valencia           8    6- 7    9
és  Getafe             8    6- 7    9
14. Girona             8   10-13    9
15. Villarreal         8    6- 7    8
17. Athletic Bilbao    7    9-13    7
18. Leganes            8    7-12    7
19. Rayo Vallecano     7    7-15    5
20. Huesca             8    7-18    5

Nyitókép: Quality Sport Images/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik