Foci

Politikai okok miatt nem utazhatott az Arsenal szélsője a csapattal

Kivételes helyzetbe került az Arsenalt irányító Unai Emery a héten. Csütörtökön a Qarabag FK vendége a londoni klub az Európa Liga csoportkörében, ám az utazó keretből ki kellett hagyni Henrih Mhitarjant. Pedig a támadó egészséges és az edző is vinné, csak éppen óriási a feszültség Örményország és Azerbajdzsán között.

A konfliktus a Hegyi-karabahi háborúhoz köthető, a konklávét mindkét nemzet magáénak vallja, 2016-ban pedig legalább 200 áldozatot követelő összecsapás történt a két náció között.

Az ebből adódó konfliktusokat elkerülendő, az örmény Mhitarjan inkább Londonban marad. Emery egyébként szívesen vinné, de mint mondta, néha nem lehet figyelmen kívül hagyni a politikát, bármennyire sem szereti a sporttal keverni.

Érdekesség, hogy az Európa Liga fináléja is Bakuban lesz, vagyis ugyanezen az alapon lehet, hogy Mhitarjan akkor sem lép pályára.

Nyitókép: Sebastian Frej/MB Media/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik