Foci

Folytatódott Dárdaiék kellemetlen sorozata, becsúszott az első vereség

A Hertha BSC nagyon elkapta a Bundesliga-rajtot, Dárdai Pál csapata az első négy fordulóban háromszor nyert és egyszer ikszelt, így a címvédő Bayern München mögött a második helyen állt a tabellán. Az ötödik körben a Werder Bremenhez látogattak a berliniek, a kezdőben pedig ott volt ifj. Dárdai Pál, aki először kezdett Bundesligában.

Nem indult túl jól a meccs a Herthának, már a 11. percben hátrányba kerültek egy védelmi bénázás miatt, majd a 45. percben újabb gólt kaptak, Veljkovic egy szöglet után fejelt a vendégkapuba. A második játékrész elején sikerült szépíteni, Dilrosun lehetetlen szögből gurított a hálóba.

A 66. percben Kruse büntetőből visszaállította a kétgólos különbséget, a Hertha pedig rekorder:

az első csapat, amely ellen az első öt forduló mindegyikében tizenegyest ítéltek.

Itt a tizenegyes:

Ez a Kruse-gól le is zárta végleg a meccset, a Werder Bremen 3-1-re nyert és öt forduló után is veretlen, három győzelmük van két döntetlen mellett. A Hertha első vereségét könyvelte el az idényben. Dárdai Palkó 64 percet töltött a pályán.

Eredmény – Bundesliga, 5. forduló

Werder Bremen – Hertha BSC 3-1 (2-0)

Gólszerzők: Harnik (11.), Veljkovic (45.), Kruse (66. – 11-esből) illetve Dilrosun (53.)

Nyitókép: Martin Rose/Bongarts/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik