Foci

Danko Lazovic hivatalosan is bejelentette, hogy visszavonul

A magyar bajnoki címvédő, Európa Liga-főtáblás MOL Vidi FC már korábban megerősítette azokat a pletykákat, amelyek legjobb játékosa, a szerb Danko Lazovic visszavonulásáról szóltak.

A Vidi bejelentette, hogy Lazovic befejezi
Egy nappal az Európa Liga rajtja előtt vált hivatalossá.

Most, a Vidi első EL-meccse után maga a játékos is megerősítette, hogy valóban távozik és 35 évesen valóban befejezi a pályafutását.

Köszönettel tartozom a Vidinek, amely lehetőséget adott nekem a folytatásra, de úgy érzem, ez a megfelelő pillanat arra, hogy befejezzem a pályafutásomat. Semmi nem tudja majd pótolni teljes egészében a játékot, amelyet annyira szeretek, de úgy érzem, új kaland vár most rám. Szeretném megköszönni az összes csapattársamnak az együtt töltött időt és a remek edzőimnek is, akiktől megtiszteltetés volt tanulni

mondta a klub honlapjának a távozó támadó.

Lazovic 2016 nyarán érkezett a Vidihez, melynél 80 mérkőzésen 29 gólt és 29 gólpasszt jegyzett. Tagja volt a bajnoki címet nyert csapatnak és nagy szerepe volt abban is, hogy a csütörtökön kezdődő Európa Liga főtábláján szerepel majd a fehérvári együttes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik