Foci

A Vidi bejelentette, hogy Lazovic befejezi

Hétfőn írtunk róla, hogy a Nemzeti Sport információi szerint váratlanul visszavonul Danko Lazovic, a Mol Vidi szerb támadója. A klub részéről aztán mély csend követte a hírt, ám szerdán reggel megjelent a klub hivatalos oldalán, hogy Lazovic kérvényezte szerződése megszüntetését.

A hétfői nap folyamán Danko Lazovics formálisan is jelezte klubunk felé, hogy karrierjének befejezése miatt szerződésének megszüntetését kezdeményezi. A MOL Vidi FC a támadó kérését tiszteletben tartva ezt elfogadta. A következő napokban a szerződés megszüntetésének részleteit is rendezni fogja klubunk és a játékos

– olvasható a molvidi.hu-n megjelent közlemény.

Úgy tudjuk, hogy korábbi klubja, a belgrádi Partizan tett neki sportigazgatói ajánlatot és ez állhat a váratlan döntése hátterében. A legutolsó Vidi-meccse a botrányos véget ért Puskás Akadémia elleni volt.

Elmondjuk, mi állhat Lazovic meglepő visszavonulása mögött
Senki nem értette, miért döntött így három nappal az első EL-meccs előtt.

A 35 éves Lazovic 2016 nyarán érkezett a Vidihez, melynél 80 mérkőzésen 29 gólt és 29 gólpasszt jegyzett. Tagja volt a bajnoki címet nyert csapatnak és nagy szerepe volt abban is, hogy a csütörtökön kezdődő Európa Liga főtábláján szerepel majd a fehérvári együttes. Döntése teljesen váratlan, már csak azért is, mert a múlt héten az UEFA EL-magazinjában még az alábbi nyilatkozatot adta a csakfoci.hu szerint:

Minden reggel, amikor edzeni megyek, olyan szenvedély van bennem a játék iránt, mint a múltban sosem. Ha valamit így szeretsz, az mindent megér. Különösen, ha a futballról van szó.

Érdekesség még, hogy Danko Lazovic februárban hosszabbított szerződést a Vidivel.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik