Élő Foci

Két fantasztikus góllal vertük Görögországot

A magyar válogatott 1-0-ra kikapott az első Nemzetek Ligája-mérkőzésen Finnországban. Marco Rossi szövetségi kapitány nem volt elégedetlen, de ettől függetlenül három változtatást is eszközölt a kezdőcsapatban.

Nagyot küzdött, de kikapott a finnektől a válogatott
Marco Rossi vereséggel debütált a magyar kispadon.

Taktikai szempontból nem változott semmi a finnek elleni meccs óta, a nagy kérdés csak az, a görögök ellen működik-e majd?

A mérkőzés elején rögtön letámadtak a vendégek, amitől kicsit megszeppentek a mieink, de nagy baj nem lett belőle szerencsére. Ahogy megnyugodtak a magyarok, jöttek az indítások is, főleg Varga Rolandot találták meg a társak, ám rendre lest jelzett a partjelző. A 15. percben aztán mégis vezetést szereztünk, nem is akármilyet: három fejes előzte meg Sallai Roland életének első gólját a felnőtt válogatottban.

Sajnos azonnal jött a válasz, Manolasz fejelte le simán Lang Ádámot egy szabadrúgás után, bár tegyük azért hozzá azt is, hogy lesről indult a görög védő.

A bekapott gól megfogta a csapatot, sorban jöttek a vendégek akciói, ebben a periódusban beszorult a magyar csapat a kapuja elé. Sikerült azonban átvészelni ezt az időszakot is, sőt egy ellentámadás során valóságos tűzijátékot tartottunk Barkasz kapuja előtt. Sallai, Kovács István és Bese Barnabás is próbálkozott, végül pedig Kleinheisler László egy fantasztikus bombával újra előnybe hozta a magyarokat.

Szünetben kettőt cseréltek a görögök és agresszívan letámadtak, ám szerencsénkre a vendégek legjobbja, Manolasz cserét kért mindössze hat perc után. Akadt helyzete jócskán a görögöknek, de a magyar védelem magához képest stabilan állt a lábán és Gulácsi Péter is sok-sok magabiztos, helyenként bravúros védéssel segítette a csapatot.

A játékvezetők kellemetlenül ellenünk fújtak az egész mérkőzésen és a görögök is sorra hozták a helyzeteket, ám szerencsével és két csodálatos góllal megnyertük a mérkőzést – 2018-ban az elsőt!

Nemzetek Ligája, C divízió, 2. mérkőzés

Magyarország – Görögország 2-1
Budapest, Groupama Aréna. Játékvezető: Alekszej Kulbakov (fehérorosz)

Magyarország: Gulácsi – Bese, Kádár, Lang, Fiola – Varga (Lovrencsics 62.), Nagy Á., Kovács I. (Pátkai 80.), Kleinheisler, Sallai – Szalai (Eppel 69.)

Görögország: Barkasz – Toroszidisz, Manolasz (Oikonomou 52.), Papasztathopoulosz, Tzavellasz (Likogiannisz 45.) – Bouchalakisz, Kourbelisz – Pelkasz, Fortunisz,, Hrisztodoulopoulosz – Donisz (Mitroglou 45.)

Gólszerző: Sallai 15., Kleinheisler43. ill. Manolasz 18.

Nyitókép: MTI Fotó: Illyés Tibor

Zárt kapus a mérkőzés

Mindkét válogatott sóhajtozott, amiért nézők nélkül kell mérkőzést játszaniuk, amiért három évvel ezelőtt, a románok elleni Eb-selejtező kapcsán megbüntették a magyar válogatottat.  A jó hír viszont, hogy ezzel lejár a büntetésünk, így aztán a következő hazai NL-meccsre már nézők is kimehetnek.

Olvasói sztorik