Foci

Ukrajna a csehek után Szlovákiát is kipipálta

Hamsik, Duda, Skrtel is kevés volt Szlovákiának ahhoz, hogy pontot szerezzen a Nemzetek Ligájában Lvivben. Az Ukrajna elleni találkozó első félidejében inkább a hazaiak birtokolták a labdát és veszélyeztettek többet, míg a másodikban a vendégek, ennek ellenére a korábbi aranylabdás, Andrij Sevcsenko által vezetett ukránok örülhettek a végén, mivel a 80. percben druszája, Andrij Jarmolenko büntetőből eldöntötte a meccset.

Mivel Ukrajna három nappal ezelőtt Csehországot is legyőzte, így hat ponttal vezeti csoportját. Megjegyzendő az is, hogy szomszédaink az elmúlt hat meccsükön veretlenek maradtak, négy győzelmük mellett két döntetlen a mérlegük.

A magyar válogatott Finnország elleni meccséről itt olvashat elemzést:

Leekenshez képest előreléptünk, de az európai középmezőny egyelőre álom
A belga kapitány által hagyott űrt öt nap alatt csak feledtetni tudta, kitölteni nem Marco Rossi. Előrelépés van, remény ugyanakkor kevés - legalábbis az Eb-szereplésre. Elemzés.

Nemzetek Ligája, B-osztály, első csoport, második forduló:

Ukrajna-Szlovákia 1-0 (0-0)
gólszerző: Jarmolenko (80. – 11-esből)
Az állás:
1. Ukrajna 6 pont/2 mérkőzés, 2. Csehország 0/1 (1-2), 3. Szlovákia 0/1 (0-1)

További vasárnapi mérkőzések:
B-osztály, 4. csoport: Dánia-Wales, Aarhus 18.00
A osztály: 1. csoport: Franciaország-Hollandia, Párizs 20.45
Cosztály: 3. csoport: Bulgária-Norvégia, Szófia 18.00 Ciprus-Szlovénia, Nicosia 20.45
D osztály: 1. csoport: Georgia-Lettország, Tbiliszi 18.00
D oztály, 4. csoport: Macedónia-Örményország, Szkopje 18.00 Liechtenstein-Gibraltár, Vaduz 20.45

Ajánlott videó

Olvasói sztorik