Foci

Leekenshez képest előreléptünk, de az európai középmezőny egyelőre álom

A belga kapitány által hagyott űrt öt nap alatt csak feledtetni lehet, kitölteni nem – ez Marco Rossi szövetségi kapitány első meccsének nagy tanulsága a magyar válogatott kispadján. Előrelépés van, remény ugyanakkor kevés: aki ugyanis kikap Finnországban, az papírforma szerint nem esélyes az Eb-részvételre, ergo a cél elérése érdekében borítani kell azt. Elemzés.

Öt napja volt arra Marco Rossinak, a magyar labdarúgó-válogatott újdonsült szövetségi kapitányának arra, hogy megismerkedjen csapatával és felkészítse játékosait a Finnország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre.

Ehhez képest az itt-ott biztató képet mutató játék, a kifejezetten ígéretes pontrúgás-variációk és a Leekens-korszakhoz képest szinte művészien tudatosnak látszó labda nélküli mozgások akár részlegese elégedettségre is adhatnak okot, az eredmény és a csapat általános állapota azonban a tamperei pillanatkép (Finnország-Magyarország 1-0) azt vetíti előre: a papírforma szerint kevés esélyünk van résztvevő – és nem rendező – nemzetként ott lenni a 2020-as Európa-bajnokságon.

Nagyot küzdött, de kikapott a finnektől a válogatott
Marco Rossi vereséggel debütált a magyar kispadon.

A magyar válogatott kapujában Gulácsi Péter kezdett, előtte pedig négytagú védelemnek szavazott bizalmat a szövetségi kapitány: a Kolozsvárott kiviruló Lang Ádám párja Kádár Tamás volt belül, jobbra Lovrencsics Gergő, balra pedig kényszermegoldásként az ezen a poszton eddig mutatóba’ sem igen szereplő Fiola Attila került.

A védelem előtt Pátkai Máté feladata lett volna megszűrni az ellenfél támadásait (az Európa Liga főtáblájára jutó MOL Vidiben ez mások reszortja), mellette Kleinheisler László és Kovács István is inkább támadó szándékkal került a kezdőcsapatba. A két szélről Stieber Zoltán, illetve a frissen a Bundesligába igazolt Sallai Roland próbálta megjátszani a csapatkapitány Szalai Ádámot.

A finnek ehhez mérten egy kőegyszerű, inkább reaktív 4-4-2/4-4-1-1-es felállással kezdtek, kulcsjátékosként Teemo Pukkival. Minden labdával őt keresték, láthatóan azzal a céllal, hogy első szándékból a magyar kapu felé tudjon megindulni.

A hibák, amiből tanulni kell

A magyar válogatott lépett fel kezdeményezőleg: Rossi is Szalai Ádámmal indította el a védekezést, és már a finn labdakihozatalok első vonalát zavarni próbálták a magyar támadók. Már a meccs legelején látszott azonban, hogy ez túlontúl optimista felfogás, és komoly veszélyeket rejt magában:

  1. egyrészt, a finneknek esze ágában sem volt a földön kihozni a labdát. Általában a gyors felpassz lehetőségét keresték, erre pedig kifejezetten jól jött nekik, hogy a magyar támadók előrefelé védekezve megteszik nekik azt a szívességet, hogy maguk mögött üres területeket nyitnak meg. Egy, a finnhez hasonló képességekkel bíró csapat sokkal inkább megszenvedett volna, ha mélyen visszaáll az ellenfele.
  2. Mivel Szalai, Kleinheisler, Stieber, Kovács és Sallai is proaktívan, előrefelé védekezett, Pátkai ellenben azt az utasítást kapta, hogy biztosítson a védelem előtt, túlzottan eltávolodtak egymástól a csapatrészeink. A finnek felívelései után Pátkainak egyszerűen túl nagy területet kellett volna levédekeznie, a lecsorgó, úgynevezett „második labdák” begyűjtése így semmilyen gondot nem okozott a finneknek.

Összességében: a meccs elején megtettük azt a szívességet a finneknek, hogy hagytuk őket a saját komfortzónájukban játszani, amit ki is használtak, majd kényük-kedvük szerint lepörgették az órát és a meccset. Mi ellenben szenvedtünk és olyat kellett erőltessünk – felállt fal ellen adogatás – ami nem sajátunk, sőt. Meccsképekben ugyanez:

 

Ugyan elzárjuk a finn labdakihozatal esélyét (Kanerva csapatának mindkét középső középpályása háttal a kapunak, megjátszhatatlanul), ám Pátkai már itt is légüres térben mozog, miközben túl nagy a távolság a középpályásaink és a védelmünk között.

Itt az első következmény: egyetlen passzal átjátszva a magyar középpálya (Pátkai, Fiola, Kleinheisler és Kovács is hátrafelé iszkolva zárkózik a labda mögül, ez az eleve vesztett helyzet definíciója), a három finn támadó egy az egyben támadhatja magyar védőit. Az ilyen szituációk nagy kockázata abban rejlik, hogy elég egyetlen védőnek hibáznia, és máris tiszta ziccer adódik – mint ahogyan az most is történt, és Kádár bakija után Pukki begyalogolhatott a kapuba. 1-0.

 

Ugyanez pepitában: megint egyetlen passzal átjátszható a magyar középpályás védekezés – ezért a poszton kívül játszó Pátkai helyezkedési hibája is okolható –, és megint három finn védő vezetheti rá a labdát három magyar védőre. Fiola ismét játékon kívül, Lang és Kádár megint hátrálásra kárhoztatva. A jó védekezés célja és fokmérője, hogy ilyen helyzet minél kevesebbszer alakulhasson ki a pályán.

 

Hogy lássuk, mennyire akut problémáról volt szó a meccsen, íme egy újabb jelenet, a második félidő elejéről. A helyzet ugyanaz, lényegileg nem változott semmi, a finnek megint tankönyvízűen vihetik végig a saját legerősebb fegyverüket a pályán.

Ehhez képest a magyar csapat vergődött a labdával: a támadásépítéseink lassúak, körülményesek és kiszámíthatóaknak bizonyultak, a finnek pedig nevetve zártak vissza hét-nyolc emberrel is a kapujuk elé. A probléma gyökere itt is Pátkai helyezkedése, nézzük csak:

 

Megint a csapatrészek között tátongó hatalmas űrt érdemes figyelni: Pátkai hátul biztosít passzopciót a két védőnek, előtte viszont a senki földje, egy teljesen üres folyosó, amit nem kell őrizniük a finneknek. A támadással elszaladó Kovács-Kleinheisler páros megjátszhatatlan, egyedül annak van realitása, hogy a szélek felé tereljük a játékot.

Egyáltalán nem véletlen, hogy a magyar csapat összesen 34(!) beadással próbálkozott a meccsen, csak épp arra kell gyanakodni, a finnek szorítottak bennünket abba a helyzetbe, ahol nem volt más választásunk, csak a labda belövöldözése a kapu elé. Ha abból indulunk ki, hogy egy északi csapatnak ez az alapértelmezett harcmodora, és ha valami ellen fel tud készülni, ha valamit képes levédekezni, akkor az pont a beadáscunami, akkor jó eséllyel oda jutunk: bár a labda a gyors hazai gólszerzésnek köszönhetően sokat volt nálunk, és akadtak a játékunknak biztató momentumai, összességében az történt a pályán, amit a finnek akartak. Ez pedig elég szomorú következtetés egy relatív fontos meccs végén.

A mérkőzés pozitívuma

Azt viszont mindenképp ki kell emeljük: a válogatott látszólag zökkenőmentesen váltott formációt kétszer is a meccsen. A kezdeti inkább 4-1-4-1-est sejtető hadrend előbb Kalmár becserélésével 4-2-3-1-re módosult (Kleinheisler lépett hátra Pátkai mellé, hogy segítse a labdakihozatalokat), majd egy teljes átszervezésnek köszönhetően 3-5-2-vé alakult.

Ebben a felállásban és a fordítási kényszernek, a túlzó támadószándéknak köszönhetően a védelem ugyan fellazult, ám a széleken rendre a finnek mögé tudott kerülni a válogatott. Mivel Szalai mellett immár a becserélt Eppel Márton is vadászott a beadásokra és a lecsorgókra, a magyar csapat több helyzetet is ki tudott alakítani az ellenfél kapuja előtt. Hogy ez nem volt elégséges az egyenlítésre az egyrészt pech, másrészt azt sem szabad elfelejteni, hogy a hazaiak többször is ígéretesen kontrázták le a formációváltás után olykor szerkezeti egyensúlyát vesztett magyar csapatot.

Érdemes feljegyezni, hogy bár a finn válogatott nagyon jó formában várta a meccset (utolsó tíz meccsükből hatot nyertek), de korántsem győztes típusú csapat. Az elmúlt hét évben a magyar volt a negyedik válogatott, amelyet meg tudtak verni hazai pályán tétmeccsen: korábban Izlandot, a Feröer-szigeteket és Fehéroroszországot verték meg, szintén 1-0-ra.

Mivel a magyar válogatott mindjárt a Nemzetek Ligája első meccsén hátrányba került a finnekkel és a csoportfavoritnak tartott Görögországgal szemben,

innen már bravúrra lesz szükség, ha ebből, a könnyebbnek gondolt a ligából szeretnénk megcélozni a 2020-as Európa-bajnoki részvételt.

Ugyanakkor az eredmény szempontjából gyenge rajt azt sejteti, Marco Rossinak érdemes inkább a Nemzetek Ligája tétmeccseit arra felhasználni, hogy szorgos munkával tovább töltse be azt a 2016-os Eb óta egyre mélyülő szakadékot – amelyet Georges Leekens tett végérvényesen naggyá – annak érdekében, hogy az Eb-selejtezőben ütő-, és meglepetés képes, legfőképp továbbjutásra esélyes magyar válogatottat gyúrjon.

Nemzetek Ligája, D-divízió, 2. csoport, 1. forduló:

Finnország–Magyarország 1–0 (1–0)
Tampere, Tampere Stadion, 10 200 néző.

Játékvezető: Mazeika (litván)
Finnország: Hradecky – Toivio, Arajuuri, Raitala, Uronen (Granlund, 45+1.) – Lod, Schüller (Sparv, 63.), Kauko, Tuominen – Pukki, Soiri (Taylor, 85.). Szövetségi kapitány: Markku Kanerva
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics G., Lang, Kádár, Fiola – Pátkai – Stieber Z. (Varga R., 54.), Kleinheisler, Kovács I. (Kalmár, 61.), Sallai R. (Eppel, 72.) – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Pukki (7.)

A csoport másik mérkőzésén
Észtország–Görögország 0–1

További program:
Szeptember 11., kedd
20.45, Budapest, Groupama Aréna: MAGYARORSZÁG–Görögország
20.45: Finnország–Észtország
Október 12., péntek
20.45, Athén: Görögország–MAGYARORSZÁG
20.45: Észtország–Finnország
Október 15., hétfő
20.45, Tallinn: Észtország–MAGYARORSZÁG
20.45: Finnország–Görögország
November 15., csütörtök
20.45: Görögország–Finnország
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Észtország
November 18., vasárnap
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Finnország
20.45: Görögország–Észtország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik