Foci

Szerhij Rebrovtól csak tavasszal várjanak csodát a Fradi szurkolói

24.hu
24.hu

2018. 08. 29. 08:40

Korábban a témában:

Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója arra kéri a szurkolókat, legyenek türelmesek Szerhij Rebrovval, a labdarúgócsapat új vezetőedzőjével, akinek időre van szüksége, hogy beérjen a munkája.

Orosz Pál az MTI-nek elmondta, a Makkabi Tel-Avivval szembeni Európa-liga-búcsút követően született meg a vezetői döntés arról, hogy megválnak Thomas Dolltól, akinek vezetésével ugyan itthon szép sikereket értek el, a nemzetközi porondon azonban ötből ötször nem sikerült csoportkörbe kerülni.

Szerettünk volna egy kicsit más stílust látni a csapatnál, és nagyon tetszett nekünk a Lobanovszkij-féle iskola, amelyben fontos a domináns támadófutball. Ő pont ezt képviseli. Ehhez a játékhoz nagyon komoly fizikai erőnlét szükséges, és természetesen türelemre is szükség van. Azt gondolom, az ő csapatát igazán majd a tavaszi szezonban láthatjuk, de biztos vagyok benne, hogy rövidesen lesznek látható változások. Egy komoly és szigorú embert ismerhettünk meg a személyében, aki az edzéseken is számon kérő

– indokolta az ukrán szakember kinevezését Orosz Pál, aki hozzátette, négy komoly jelölt közül esett végül Rebrovra a választás.

A vezérigazgató Rebrov szerződésével kapcsolatban nem árult el részleteket, annyit ugyanakkor megjegyzett, hogy a tréner akkor járhat jól, ha az európai kupaporondon jelentős eredményeket tud majd felmutatni, nevezetesen csoportkörbe viszi a csapatot.

Kiemelte, természetesen egy új edzőnek a saját képére kell alakítani a gárdát, így a keretet is, ezért a téli átigazolási szezonban várható néhány változás. Azonban az a céljuk, hogy ezt követően már egy olyan együttes alakuljon ki, amely jó pozícióból indul a nyári selejtezősorozatok előtt és nem kell még újabb és újabb érkezőket beépíteni.

Jövőre lesz százhúsz éves a klub, ezt jó lenne a harmincadik bajnoki címmel megünnepelni

– jegyezte meg Orosz Pál. Ugyanakkor hangsúlyozta, emellett már ugyanilyen fontos az is, hogy a csapat bejusson valamelyik európai kupa csoportkörébe. Hozzátette, a klub hátterét nézve reálisan az Európa Liga-csoportkör, ami mindenképpen elvárható.

Rebrov, aki játékosként Andrij Sevcsenkóval fantasztikus csatárduót alkotott, edzői pályafutása legjobb eredményeként a Dinamo Kijevvel a Bajnokok Ligája 2015/16-s idényében továbbjutott csoportjából, a nyolcaddönntőben a Manchester Cityvel szemben bukott el. Egy évvel korábban az Európa Ligában a negyeddöntőig jutott a csapat, a nyolc között a Fiorentinával szemben búcsúzott.

Kiemelt kép: 24.hu/Farkas Norbert

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.