Foci

Marko Nikolic: Hiba lenne az eredmény megtartására törekedni

Megtartották a Vidi FC-Malmö FF Bajnokok Ligája-selejtező sajtótájékoztatóját, melyen a magyar bajnok vezetőedzője, Marko Nikolic a részletekre hívta fel a figyelmet. A szerb szakember szerint csapata megfelelően felkészült, a győzelemhez azonban végig fókuszálni kell majd. A Vidi trénere plusz terhet is rakott játékosaira, mivel kifejtette:

az egész magyar labdarúgást is képviseli a Bajnokok Ligájában.

Nikolic ezután rátért az ellenfélre is, elmondása szerint annyira jó a svéd csapat, hogy minden apróság számíthat majd. Az első mérkőzésen született 1-1-es eredmény miatt a Malmőnek kell majd a gól, de nem az eredmény tartására játszik majd a Vidi.

Ezen a szinten már nem lehet hibázni, a legapróbb részletek dönthetnek a párharc kimeneteléről. Bár a svéd csapatnak kell a gól, hiba lenne az eredmény megtartására törekedni. A lényeg, hogy nem szabad könnyű helyzeteket ajándékozni az ellenfélnek, ez lehet a továbbjutás kulcsa, de a taktika mellett a játékosok egyéni teljesítménye is fontos lesz.

– mondta a szerb szakember, aki a pálya állapotára vonatkozó kérdésekre közölte: nem a pályával, hanem a játékkal kell foglalkozni, “mindig azokra a dolgokra koncentrálunk, amire hatásunk lehet”.

A visszavágó kedden 20 órakor kezdődik a felcsúti Pancho Arénában.

Nyitókép: Srdjan Stevanovic/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik