A Premier League-et előszeretettel reklámozzák a világ legjobb bajnokságaként: ez nyilván szubjektív, több szempontból tényleg a No. 1 liga, de speciel az a kitétel, hogy ott mindenki megverhet mindenkit, az sajnos már hosszú évek óta nem igaz. Persze, egy-egy meccsen bejöhet egy meglepő eredmény, egyes európai elit bajnokságoknál még kiszámíthatatlanabb is a mezőny, hiszen még a kiesőjelöltek is brutális összegeket költhetnek erősítésre. Ettől függetlenül az első hat helyezett és a többiek között van egy masszív választóvonal, amelyen csak valami nagyon ritka bolygóegyüttállás esetén lehet átlépni. Szóval igen, remek szórakozás a Premier League, de a kiszámíthatatlanság már jó ideje nem jellemző rá. Ezzel szemben a Championship még mindig megtippelhetetlen a szezon elején, még úgy is, hogy azért ott is sok pénz áll már a klubok rendelkezésére, és vannak törvényszerűségek, de a végén mindig akad jó pár meglepetés a tabellán.
Amióta az angol másodosztály már saját brand lett, a Championship egyre nagyobb presztízsű ligának számít: jelen cikk írásakor például 22 olyan játékos szerepel valamelyik Championship-klubban, aki ott volt a nyáron Oroszországban a vébén (ennél többet az európai bajnokságok közül csak az öt nagy liga delegált). A liga súlyát és üzleti potenciálját a májusi, szezonértékelő cikkben már ismertettük bővebben, foglalkozzunk inkább az aktualitásokkal, hiszen abból is van sok. Például az, hogy akárcsak tavaly, most is a tavalyi szezon sikerreceptjét igyekeznek másolni a klubok: akkor mindenki az új David Wagnert kereste, aki ismeretlen német edzőként vitte fel a Premier League-be a Huddersfieldet, és több klub is fiatal, új arcokat hozott a kispadra a kontinensről. Most pedig többen a tavalyi bajnok Wolverhamptont majmolnák, hiszen a sikerben nagy szerepet játszottak a szuperügynök/focimaffiózó Jorge Mendes portugál tehetségei. Mendes ezért idén már a Nottinghamnek is kiközvetített pár portugál fiatalt, és a legfrissebb hírek szerint az Aston Villa is együttműködik már az ügynökkel.
Egy másik nyilvánvaló trend, hogy egyre több klub akad, amely nem a szokásos körben keres menedzsert, hanem hajlandó kockáztatni. A legjobb példa erre az edzői karrierjét az ambiciózus Derby Countynál kezdő Frank Lampard, de érdekes lesz a Bolond becenevű argentin csodaedző, a Guardiola és Pochettino edzői példaképének tartott Marcelo Bielsa leedsi kalandja is, a Swansea pedig hazahozta a Svédországban meseszerű sikereket elérő Graham Pottert. De még olyan csapatok is újítanak, mint a harmadosztályba kiesett Barnsley, amely szintén a tavalyi Wagner-vonatra pattanna fel a német Daniel Stendel szerződtetésével. De ha már a Swansea-t említettük az előbb, az is érdekessé teszi az idei szezont, hogy mindhárom Premier League-kieső olyan klub, amely éveken át számított stabil PL-szereplőnek, épp ezért nagy kérdés, hogyan tudnak alkalmazkodni a maratoni hosszúságú szezon és a heti két meccs igényelte terheléshez. Kezdjük is velük az ismertetőt.
Nincs könnyű visszaút a Premier League-be
A West Bromwich Albion kiesését nem előzte meg olyan szintű mélyrepülés, mint mondjuk a Swansea vagy korábban a Sunderland összeomlását, hanem egyszerűen rávilágított arra, hogy a top 6 sztárklubon kívül senki sincs biztonságban a Premier League-ben, és azok a csapatok, amelyek éveken át semmi mást nem akarnak, csak bent maradni, előbb vagy utóbb megbánják, hogy nem voltak ambícióik. A West Brom is sokáig untatta a saját nézőit, akik annyira belefásultak már Tony Pulis stílusába, hogy az első nagyobb hullámvölgy láttán a népszerűtlen baseballsapkás menedzser ellen fordultak – csakhogy az a keret pont Pulisra volt kitalálva, nem csoda, hogy nélküle zuhanórepülés jött. A végén legalább Darren Moore-ról kiderült, hogy van benne fantázia, és meg is kapta a kispadot. Igaz, könnyű dolga nem lesz.
A West Brom öreg és/vagy motiválatlan játékosokkal ugyanúgy el volt látva (igen, ők loptak el egy taxit is a télen Barcelonában), mint középszerű, fejlődésképtelen futballistákkal, a kiesés legalább egy jó apropó lehetne arra, hogy új lapot kezdjen a klub. Ez azonban csak részben valósult meg, még mindig a csapatnál van jó pár olyan játékos, aki bevallottan távozna, és még közvetlenül a rajt előtt sem világos, a jelenlegi keretből hányan lesznek a klubnál januárban is. Ennek megfelelően az eddigi igazolások között sincs igazán nagy név, és félő, hogy egy ilyen átmeneti szezonban a legtöbb, amit a szurkolók remélhetnek, hogy menet közben összeáll a csapat annyira, hogy a végén a play-off helyek valamelyikére odaérjen. Ami viszont a csapat javára válhat, hogy legalább a tehetséges fiatalok több lehetőséget kapnak, pláne, hogy Moore korábban az utánpótlásnál dolgozott. Remélhetőleg vele is türelmes lesz első idényében a klubvezetés.
Hasonló helyzetben van a Stoke City is, amely rögtön a kiesés után lecsapott a Derby menedzserére, Gary Rowettre, aki pragmatikus, eredményorientált edző, és nem izgatja, ha a szurkolóknak nem tetszik a stílusa. Ő is kénytelen volt azonban elismerni, hogy még mindig fogalma sincs, hogy fog kinézni a keret, amivel nekivág a bajnokságnak, és itt is egy sereg játékos lógatja a lábát, Premier League-szintű fizetéssel, akiktől egyelőre nem sikerült megszabadulni. Márpedig a Stoke bukását is leginkább az elhibázott igazoláspolitikája okozta, egymás után hozták korábban a jó nevű, de a klubért a kisujjukat sem mozdító primadonnákat, akik ott is maradtak a klubvezetés nyakán.
Az angol válogatott kapust, Jack Butlandet vagy a középpályás Joe Allent viszont Rowett pont, hogy meg akarja tartani, és ha sikerül elpasszolni a felesleget, a Stoke a kiesett csapatok közül egyértelműen a legerősebb lehet. Az igazolások is azt mutatják, a klub nem számol átmeneti szezonnal és konszolidációval, hanem az azonnali visszajutás a cél, és ehhez már érkezett is néhány olyan játékos, aki ezen a szinten komoly erősítést jelent: Tom Ince, James McClean, Benik Afobe mind-mind nyerőember lehet, és még az Evertonból kiszorult, veterán középhátvédben, Ashley Williamsben is benne van egy jó szezon a Championshipben. Az átigazolási szezon utolsó hetében tehát még nagy mozgás várható a klubnál, de Rowett nem nagyon panaszkodhat, a klubvezetéstől minden támogatást megkap, innentől már nem lehet kifogás.
Egész más utat választott viszont a Swansea, amely néhány éve még valódi mintaklubnak számított, ám az utóbbi években a walesiek is inkább görcsösen ragaszkodtak a Premier League-státushoz, és ennek oltárán még a klub identitását is kidobták az ablakon. A Hattyúk ugyanis éveken keresztül labdabirtoklásra épülő passzjátékra építettek, ehhez szerződtettek edzőket is, Brendan Rodgerstől Michael Laudrupig, ám aztán váltottakk biztonsági focira, aminek kiesés lett a vége. A tény, hogy azt a Graham Pottert szerződtették most menedzsernek, aki a svéd Östersunds csapatát a negyedosztályból vitte fel az elsőbe és az Európa Ligába, mutatja, hogy nem az azonnali visszajutás a cél.
A nyár ennek megfelelően nem lázas vásárlással telt, viszont a klubvezetés pénzzé tett mindenkit, akit lehetett, ami azt is jelenti, Potternek gyakorlatilag teljesen új csapatot kell építenie. A tanult és csendes menedzser nem is ígért gyors sikereket, és még ő maga sem tudja talán, kikkel vághat neki az új szezonnak, hiszen a Swansea csak augusztusba fordulva kezdett erősíteni. Igaz, az eddigi érkezők egyáltalán nem nagy nevek, ami Potternek vélhetően nem probléma, hiszen Svédországban is senkikből csinált ütőképes csapatot. Ezzel együtt is nagy meglepetés lenne, ha a Swansea az idén visszajutna, valószínűleg Potter annak is örülni fog, ha szezon végére lesz egy stílusosan játszó, kialakult csapata, amellyel a rákövetkező idényben már tényleg megcélozhatja a Premier League-et.
Akik mindig a feljutásra pályáznak
Azt már megbeszéltük, hogy nincsenek a Championshipben egyértelmű esélyesek, de nyilván van pár klub, amely minden évben már csak a szurkolótábora és a múltja miatt is automatikusan az esélyesek közé kerül. Ilyen nagy klub például az Aston Villa, amely tavaly olyannyira akarta a visszajutást, hogy 19-re lapot húzva szerződtetett boldog-boldogtalant, de végül nem jött össze, és a nyár első felében úgy tűnt, annak is örülhetnek a szurkolók, ha a klub nem megy csődbe. Ez a veszély végül elhárult, mert érkezett egy komolyabb befektetői csoport, de az biztos, hogy az önfeledt költekezés nem folytatódhat tovább. Sőt, még az se biztos, hogy a birminghamiek meg tudják tartani a legjobbjaikat, például a Spurs szorgalmasan kerülgeti a játékmester Jack Grealisht, a vetélytárs Stoke pedig a védelem oszlopát, James Chestert vinné. Ami biztos, hogy Steve Bruce marad a kispadon, de az igazolásokban már nem ő mondja ki a végső szót, és egyébként is a jelenlegi vezetés inkább kölcsönjátékosokban gondolkodik (két szó: Jorge Mendes). A Villa kerete persze komolyabb erősítés nélkül is erős marad, de John Terryt még nem pótolta a klub, és még rajta kívül is lehetnek további távozók. Ilyen kaotikus nyár után bármi elképzelhető, de az biztos, a Villát jóval kevesebben tippelik biztos feljutónak, mint tavaly ilyenkor.
Szintén nagy tervekkel vágott neki a tavalyi szezonnak a Middlesbrough, amely aztán a Villához hasonlóan csak a playoffig jutott, viszont idény közben leakaszotta menedzsernek Tony Pulist. Gondoljunk róla bármit, azért az tény, hogy az ő csapataival mindig számolni kell, a Boro játékosanyaga pedig szokás szerint nem is gyenge. Igaz, ott is van még néhány kérdőjel – leginkább a szélvészgyors Adama Traoré további sorsa, akit a Wolves kerülget, illetve a csapatkapitány Ben Gibsonért is bejelentkezett a Burnley. Pulis ráadásul felmérgesítette a szurkolókat azzal is, hogy aránylag olcsón eladta a tavalyi év leggólerősebb csatárát, Patrick Bamfordot, és a helyére még nem is jött senki. Nagy fogás lehet viszont a csaknem kétméteres középhátvéd, Aden Flint, aki a liga egyik leggólerősebb védője, és Pulis lelki szemeivel egész biztosan szögletből fejelt gólok tucatjait látta, amikor leigazolta őt a Bristoltól. Lesz tehát még dolga Pulisnak, ha az automatikus feljutás a cél, de a Boro borítékolhatóan unalmas, cinikus és kíméletlen lesz, és vélhetően a táblázat első harmadában kell majd keresni.
Nagyon régen, még a 20. században szerepelt utoljára a Nottingham Forest a Premier League-ben, és bár az utóbbi pár évben előfordult, hogy reményteljes csapat kezdett kialakulni a klubnál, mindig menetrendszerűen jött a csalódás. Olyan viszont, hogy a Forest egyértelműen a feljutást célozta volna meg, egészen mostanáig nem történt a Championshipben. A tavaly tulajdonosváltáson átesett klub most mer nagyot álmodni, leszerződtette a Middlesbrough-t egyszer már feljuttató Aitor Karankát, vele együtt pedig jöttek a nagy nevek: a védelembe visszahozták a klubnál nevelkedett, nagy karriert befutó Michael Dawsont, csatárnak elhozták a tavaly a ligában húsz gólt termelő Lewis Grabbant, és ugye érkezett három nagy portugál tehetség is, akik közül különösen a Monacótól elhozott szélső, Gil Dias villogott az előkészületi meccseken. Igaz, Karanka a biztonsági focijával és a fiatalok háttérbe szorításával eleinte nem vívott ki magának nagy népszerűséget Nottinghamben, most mégis nagy az optimizmus, és ez nem is tűnik teljesen alaptalannak.
Jóval merészebb a Derby County, amely egy kezdő menedzser, Frank Lampard kezébe helyezte a reményeit. A Kosok most már ötödik éve vágnak neki minden évben úgy a szezonnak, hogy a cél a feljutás, de ehhez eddig 2014-ben voltak a legközelebb egy playoff-döntővel, jellemzően mindig elfogyott az idény végére a tudomány. Lampard viszont fiatal és ambiciózus csapatot épít: a Chelsea-től nemcsak másodedzőjét, Jody Morrist hozta el, hanem az egyik legtehetségesebb angol futballistának tartott Mason Mountot is kölcsönbe, őt tényleg érdemes lesz figyelni. Rajta kívül is érkeztek jó nevek, mint a Liverpool kölcsönszélsője, Harry Wilson vagy a gólerős Jack Marriott, és az előkészületi meccsek arról is meggyőzték a szurkolókat, hogy sokkal szórakoztatóbb, bátrabb focit játszik a csapat, mint tavaly Gary Rowett-tel. Bármi is lesz a végén, a Derby meccseire érdemes lesz odafigyelni.
A Leeds United lassan másfél évtizede sínylődik a Football League purgatóriumában, és a tulajdonosok inkompetenciája nem is lelkesítette fel különösebben a szurkolókat, még akkor sem, amikor – mint a tavalyi szezon elején – úgy tűnt, valami végre megmozdult. Most viszont merész húzással Marcelo Bielsát szerződtették menedzsernek, és ez még akkor is mutatja az ambíciót, ha sokan meg vannak róla győződve, a nehéz embernek ismert Bielsa karácsonyra már nem lesz a klubnál. Pedig a keret óvatos derűlátásra ad okot: a már említett Patrick Bamford egész nagy fogás lehet, a Wolves asszisztkirály balhátvédje, Barry Douglas pedig mindenkit meglepett azzal, hogy a Premier League helyett Leedsben kezdi az új szezont. A Derby csatárát, Matej Vydrát viszont hosszú huzavona után mégsem sikerült leigazolniuk a Fehéreknek, ezért még egy igazolásra szükség volna ahhoz, hogy a Leeds tényleg elinduljon felfelé, de ha Bielsa nem adja fel az első nehézség után, és sikerrel tudja átültetni a focit annak idején forradalmasító elképzeléseit a gyakorlatba, bármi lehet. Mindenesetre eseménydús idénynek ígérkezik, akármi is lesz a vége.
Futnak még
Nem beszéltünk még az idei előszezon egyik visszatérő problémájáról, miszerint az FFP (gazdasági fair-play) szabályozás miatt három klub (Birmingham, QPR, Sheffield Wednesday) is hosszabb-rövidebb ideig ki volt zárva az átigazolásból, és mindhárom csapatra nehéz szezon vár. Közülük a sheffieldi Baglyok még két éve tényleg elég rendesen kiköltekeztek, azóta viszont szinte semmit nem erősödött a keret, és az idei szezonban is egy tisztességes középcsapat a maximum, amely lehet belőlük. A QPR is hiába szerződtette edzőnek Steve McClarent, nagy terveik nem lehetnek, főleg, ha még el is adják a több csapat által is körüludvarolt játékmesterüket, Luke Freemant. A Birminghamnél pedig éppen most oldották fel az átigazolási tilalmat, de két perccel a szezonkezdet előtt ez már túl sokat nem segít, Garry Monk pedig már százszor megbánhatta, hogy aláírt a klubhoz, hiszen ez a káosz nem sok jóval kecsegtet. Az viszont biztos, hogy az FFP szabályozás rendkívül zavaros, és gyakran úgy tűnt, senki sem tudja, pontosan mi a helyzet az érintett klubokkal.
Igaz, valahogy mégsem ártana szankcionálni a túlköltekezett klubokat, de megoszlanak a vélemények arról, hogy mennyire hatékony ez a fajta büntetés. Az viszont biztos, hogy ezek az ügyetlenkedések nyitnak teret az olyan takarékos, becsületes kluboknak, mint a tavaly is a playoff-helyekért küzdő Preston, Brentford, Millwall trió: egyikük sem dobálózik fontmilliókkal, viszont jól igazolnak, nem esnek nagyzási hóbort bűnébe, és hagyják is dolgozni a menedzsert. Közülük a Brentfordot vezető Dean Smith már az idén is szóba került más csapatoknál, és érdemes lesz figyelni, hiába veszíti el sorban a kulcsjátékosait (az idén sincs másként), mégis mindig meg tud újulni, és fillérekért pótolja a drága pénzért eladott sztárjait. De nem szabad lebecsülni a Prestont és a Millwallt sem, nemcsak a tavalyi teljesítményük miatt, hanem mert egyikük sem gyengült azóta számottevően.
Meglepetést okozhat még a Sheffield United, amely tavaly a szezon első felében a feljutásra is esélyesnek tűnt, de végül nem bírta a saját tempóját – kérdés, hogy Chris Wilder mit tanult ebből az évből, mert a csapat óvatosan erősödik, sőt, talán csak egy csatárigazolásra van attól, hogy beleszólhasson a feljutásba. (És az átigazolási szezonból még hátra is van csaknem egy hét!) Szintén nem lehet leírni a Bristol Cityt, amely ugyan elveszítette a sztárjait (Flintet a Boro, Bobby Reidet a Cardiff vitte el, és még a balhátvéd Joe Bryant is lecsaphatják a Vörösbegyek kezéről), de Lee Johnson szintén nem az az edző, aki kétségbe esne ennyi nehézségtől, és megint van pár ígéretes fiatal, akikkel csodát tehet. Nem lehet leírni a filléreskedése ellenére sem a Norwichot, amely ugyan szintén elvesztette az összes jegyzett játékosát tavaly óta, de az átalakult csapat még mindig ütőképes, és a középmezőnynél nem szabadna, hogy lejjebb végezzen. Végül említést érdemel még a csendesen épülgető Ipswich is, amely valószínűleg elveszíti gólfelelősét, Martyn Waghornt (a Derby, a Sheffield United és a Middlesbrough versenyeznek érte), viszont a nyáron érkezett Paul Hurst sikerre éhes fiatalokra és alsóbb osztályból érkező játékosokra építve a szezon meglepetéscsapata is lehet.
A tabella alján is lehetnek még furcsaságok, és a közmegegyezés szerint az újonc Rotherham a liga leggyengébb csapata, biztosra venni azonban sem az ők, sem pedig a pénzügyi nehézségek sújtotta Bolton, sem pedig a tulajdonosváltáson áteső Wigan kiesését nem lehet. Valamiért nem várnak sokat a szakértők a Readingtől sem, pedig a kerete nagyrészt megegyezik azzal, amellyel két éve még a playoff döntőjébe jutott a csapat, és Paul Clement szerződtetett két jó csatárt is, a feltörekvő Marc McNulty és a rutinos Sam Baldock személyében. Az ütött-kopott benyomást keltő Hull Citynél viszont már senki sem beszél a feljutásról, és Nigel Adkins talán a biztos bennmaradást is aláírná. Az újoncok közül a legoptimistábbak a Blackburn szurkolói lehetnek: az indiai tulajdonosok nyolcéves dilettáns ámokfutása után a klub váratlanul újra egy futballcsapat benyomását kelti, kifejezetten jól igazoltak (a Chelsea-kölcsönjátékos Kasey Palmer nagy fogás, és végleg megvásárolhatják a tehetséges Newcastle csatárt, Adam Armstrongot is), Tony Mowbraynek pedig talán ez az utolsó esélye, hogy megmutassa, nem véletlenül emlegették bő egy évtizede a tehetségesebb angol edzők között.
Borítófotó: Julian Finney/Getty Images
