Foci

Eddig a juvésok tartották árulónak, most a milanosok fogják?

Tavaly nyáron elég nagyot szólt, amikor Leonardo Bonucci úgy döntött, a Juventusszal zsinórban nyert hat bajnoki cím után az országon belül vált klubot, és a Milanhoz igazol.

Új klubjában egyből csapatkapitány, és bár eleinte nem közelítette meg a Juvéban látott teljesítményét, idővel vezérré tudott válni, de a nagy átalakuláson áteső Milan csak hatodik lett a Serie A-ban, a kupadöntőben pedig 4-0-ra kapott ki a Juventustól.

Bonuccit akkor eleinte minden labdaérintésénél hangosan kifütyülte a Juventus-tábor, amely nem felejtette el, hogy az egyik nagy riválishoz igazolt.

Éppen ezért számít váratlan fordulatnak, hogy az olasz sportnapilap, a Gazzetta dello Sport azt írja, Bonucci azt fontolgatja, hogy visszatér Torinóba.

Az elmúlt napokban sokat lehetett arról olvasni, hogy Bonuccit a mindenkire rárepülő PSG csábítja, a Manchester Unitedet irányító José Mourinho szintén szívesen látná őt a csapatában, és Gennaro Gattuso, a Milan edzője elmondta, a védő már jelezte távozási szándékát.

Úgy tűnik, innentől már csak az a kérdés, mennyi lesz a vételár és hogy Torino, Manchester vagy Párizs lesz az úti cél. A Milan pedig nézhet új csapatkapitány után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik