Foci

Bonucci a Manchester Unitedbe tart

A Premium Sport olasz kiadása különböző forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy José Mourinho lecsapna Leonardo Bonuccira. Az AC Milan játékosa stabilizálná a Vörös Ördögök gyengélkedő védősorát, ráadásul egy kis tüzet is vinne a csapatba. A 31 éves védő klubját ráadásul a napokban kizárta az UEFA két évre a nemzetközi kupákból, így a játékos számára is vonzó lehetőség lehet, hogy a Bajnokok Ligájában induló manchesteriekhez szerződjön.

Kizárták az AC Milant az Európa Ligából
Az olasz csapat a pénzügyi Fair Play-t szegte meg. Fellebbezhetnek.

A Corriere dello Sport azt is tudni véli csütörtöki beszámolójában, hogy Mourinho nagy rajongója az olasz hátvéd játékának és 40 millió eurót kínál a futballistáért. A milánói csapat annak idején  42 milliót fizetett Bonucciért a Juventusnak, így minimális veszteséggel adhatna túl piacképes játékosán. Az olasz források szerint rá is fognak bólintani az üzletre.

Gyorsan nyélbe is ütnék az átigazolást Manchesterben, mivel a piacképes játékosokért biztosan sorban állnak majd a klubok, Mourinhóék pedig még ezt megelőzően szerződtetnék elcsenni Milánóból. Vélhetően a PSG, a Manchester City és a Chelsea is legyőzné a MU-t egy “licitálás” során.

Az AC Milan jövő héten szerdáig biztosan megtartja legjobbjait, mivel fellebbeztek az UEFA döntése ellen és ekkor várható végső ítélet a klub jövőjéről.

Kiemelt fotó: Matteo Ciambelli/NurPhoto via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik