Foci

Egymást múlják alul az NB I-es klubok a bejelentő videókkal

Az elmúlt években egyre inkább előtérbe került a közösségi média szerepe a klubok életében. A komoly focicsapatok rengeteg ötletes, vicces, vagy csak simán hangulatos videóval jelentettek be komoly változást, vagy igazolást – ami aztán vagy tetszett a szurkolóknak, vagy nem, de legalább próbálkoztak.

Úgy tűnik fölismerték ennek az erejét a magyar csapatok is, mert 2018 nyarán elkezdték ők is gyártani a videókat. A gond csak az, hogy olyan igénytelen gagyit, amilyeneket kiengednek az NB I csapataik hivatalos videóként egy nyolcadikos sem szívesen vállalna sajátjának. Kezdetnek ott volt a július eleji Batik Bencét bemutató felvétel, ahol rendkívül kínos pillanatokat élhet át az ember, ha végignézi.

Ez a bemutató videó a magyar foci legújabb mélypontja
A Budapest Honvéd is meg akarta lovagolni az új trendet, nem sikerült.

Ma pedig megérkeztek az első 2Rule márkájú focimezek is. A Mészáros Lőrinc tulajdonát képző cég három magyar csapatot “öltöztet” majd a hétvégén induló 2018/19-es idényben: a Diósgyőrt, a Haladást és a Puskás Akadémiát. Az erről készült bejelentő videók azonban ismételten úgy sikerültek, hogy mi érezzük magunkat kellemetlenül – meg a futballisták, akik feszengve ácsorognak. Persze megértjük, mit lehet arra válaszolni, hogy a formák és színek elrettentik-e az ellenfél játékosait? A felcsútiak csütörtöki felvételéből kiderül, nem sokat…

A Puskás Akadémia megcsinálta minden idők legkellemetlenebb mezbemutatóját
„Mit gondolsz, ezek a lendültess formák és vagány színek mennyire rettentik majd el a csatárokat?”

Nem maradt ki a szórásból a Haladás sem, a szombathelyi csapat összetrombitált 6-7 játékost, hogy “produkáljanak” valamit. Legalábbis ez süt az egészről, miközben Priskin Tamás fejtegeti, hogy majd akkor lehet állást foglalni, ha már az ellenfél játékosai megrángatták.

Lehetne még folytatni a sort, de fölösleges, a lényeg mindig ugyanaz: amíg nem hajlandók időt és energiát beleölni abba, hogy elkészüljenek ezek a videók (tervezés, szkriptelés, forgatás, vágás stb, stb), addig csak saját magukat járatják le a magyar csapatok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik