Foci

Új nevet kapott az NB I bajnoka, és egyből reálisabbá vált a BL-csoportkör

Július 1-től MOL Vidi FC néven folytatja a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő Videoton FC.

A klub honlapjának pénteki beszámolója szerint az egyesületet 2010 óta támogató MOL az új idénytől már névadó szponzorként áll a háromszoros bajnokcsapat mögé.

“Feladat, hogy a Vidi tovább erősödjön, és hogy az európai versenysorozatokban minden évben reális esélyekkel harcoljon a csoportkörért” – mondta a klub honlapjának Garancsi István tulajdonos.

“Céljaink így egybeesnek, és a névadó szponzorság egy újabb komoly mérföldkő ezen az úton. A gyakorlatban persze ez azt is jelenti, hogy a még több támogatásért cserébe tőlünk is többet várnak el: pont úgy, ahogy a szurkolóink is.”

Elmondta, a névváltoztatásra azért volt szükség, mert a Videoton vállalatcsoporttal nincs szponzorációs együttműködésük, így azonban “az identitásunk megmaradt”. Hozzátette, hosszú távú, emelt összegű támogatásról állapodtak meg a MOL-lal, s ennek következtében tovább tudják erősíteni a csapatot.

“Azt gondolom, hogy minden eddiginél reálisabbá vált a csoportkör elérése. Sőt, ez is a kitűzött célunk: minden évben csoportkörbe jutni”.

A BL-selejtezőben a Videoton ellenfele a luxemburgi Dudelange lesz, és ha ezt a kört sikerül abszolválni, akkor a bolgár Ludogorec vagy az északír Crusaders következhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik