Foci

Finnbogasson a Fradié, de nem az izlandi vb-hős

Szinte hihetetlen, de tíz perccel azután, hogy Izland kiesett a vb-ről, a Ferencváros bejelentette, hogy leigazolta a Magyarország első izlandi légiósát, Kjartan Henry Finnbogasont.

A Fradi negyedik nyári igazolása a dán AC Horsens csapatától érkezik és nem azonos Alfred Finnbogassonnal, aki Izland történelmi, első vb-gólját lőtte Argentína ellen.

Ellenben 190 centi és csatár, azaz Böde Dániel konkurense, váltótársa lehet a 31 éves labdarúgó.

Ez a Finnbogason nem jutott olyan magasságokba, mint névrokona. Pályafutását az izlandi KR Reykjavíknál kezdte, majd 2005-ben a skót Celtic csapatához igazolt. A skót együttes kétszer is kölcsönadta, visszatérve pedig 28 meccsen 20 gólt szerzett a glasgow-i zöld-fehérek második csapatának tagjaként.

Miután a Celtic első csapatánál nem kapott lehetőséget, 2008-ban Norvégiába, a Sandefjordhoz igazolt. Innen az útja ismét Skóciába vezetett, és bár hiába szerzett gólt debütálásakor a Falkirknél, nem tudott megragadni a kezdőcsapatban.

A légióskodás után 2010-ben visszatért nevelőegyütteséhez, az FR Reykjavíkhoz. Első szezonjában megnyerték az izlandi bajnokságot, és 2013-ban csapatával a második bajnoki serleget is megszerezték. Finnbogason négy év után távozott, 82 mérkőzésen 37 találatot szerzett. 2011-ben jó formájának köszönhetően Portugália ellen debütálhatott hazájának válogatottjában.

2014 őszén az AC Horsens csapatában korábbi klubja, a Celtic ellen mutatkozott be tétmérkőzésen. Első szezonjában 11 gólt szerzett, majd a 2015-2016-os bajnokságban 17 találatot jegyzett az izlandi támadó. Harmadik idényében már csapatkapitányként vezette az AC Horsenst és az utolsó mérkőzéséig ő viselte a kapitányi karszalagot.

A válogatottban 2011 után, 2016-ban játszhatott ismét, azonban nem volt tagja az Európa-bajnokságra utazó keretnek. 2017-ben pedig a Kína elleni barátságos meccsen megszerezte első gólját a nemzeti csapatban, majd egy gólpasszt is kiosztott a 2-0-ra megnyert összecsapáson. Eddig összesen 11 alkalommal szerepelt hazája válogatottjában – számolt be a fradi.hu.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik