Foci

Másodosztályban maradt a Zalaegerszeg

Vasárnap rendezték az NB II utolsó, 38. fordulóját. Az már korábban eldőlt, hogy az MTK lett a bajnok és mellette a Kisvárda jut majd fel, csakhogy a kiesés elkerüléséért még ádáz küzdelem zajlott.

Idén is feljutott az NB I-be olyan csapat, amely azelőtt még soha
Két fordulóval az NB II-es bajnokság vége előtt biztossá váltak a feljutó helyek.

A Szegednek mindenképpen nyernie kellett volna, ahhoz, hogy életben tartsa reményeit a túlélésre, ám Csákváron 3-1-s vereséget szenvedett. Pedig jól kezdték a mérkőzést, Szabó Péter a 34. percben gólt lőtt, ám Branimir Aleksic kiállítása mindent megváltoztatott a félidő vége előtt nem sokkal. Fordulás után Bobál Gergely mesterhármasával nyert a Csákvár, ezzel kiestek a szegediek.

Szintén kiesett a Szolnok, annak ellenére, hogy megtette a magáét: Csirmaz István a 91. percben szerezte meg a győztes gólt. Csakhogy ez az eredmény akkor ért volna NB II-es tagságot a következő idényben, ha a Zalaegerszeg haza pályán vereséget szenved a Mosonmagyaróvár ellen. A ZTE ezzel szemben 4-0-ra nyert, így jövőre is a másodosztályban indulhat.

Ezzel el is dőltek a lényegi kérdések, a Sopron már mindenképp kiesett volna, így a Kisvárda elleni veresége nem volt meglepő.

Eredmények – NB II, 38. forduló

Budafoki MTE–Budaörs 2–4
ZTE–Mosonmagyaróvár 4–0
Siófok–MTK 1–0
Szolnok–Nyíregyháza Spartacus 1–0
Kisvárda–Sopron 5–0
ETO FC Győr–Gyirmót 1–3
Vác–Dorog 1–0
Csákvár–Szeged 3–1
Cegléd–Kazincbarcika 2–1
Békéscsaba–Soroksár 0–3
Szolnok–Nyíregyháza 1–0

1. MTK Budapest 38 26 4 8 88–44 +44 82
2. Kisvárda 38 22 9 7 70–40 +30 75
3. Békéscsaba Előre 38 19 8 11 64–43 +21 65
4. Budaörs 38 17 12 9 70–52 +18 63
5. Nyíregyháza Spartacus FC 38 16 12 10 54–40 +14 60
6. Gyirmót FC Győr 38 16 11 11 58–46 +12 59
7. ETO FC Győr 38 17 7 14 55–53 +2 58
8. Soroksár SC 38 15 11 12 48–41 +7 56
9. Ceglédi VSE 38 14 10 14 42–49 –7 52
10. Vác FC 38 13 12 13 42–38 +4 51
11. FC Csákvár 38 13 8 17 50–66 –16 47
12. Dorogi FC 38 11 13 14 45–47 –2 46
13. BFC Siófok 38 12 9 17 40–45 –5 45
14. Budafoki MTE 38 12 9 17 42–56 –14 45
15. Mosonmagyaróvár 38 10 15 13 38–45 –7 45
16. ZTE FC 38 12 8 18 45–58 –13 44
17. Kazincbarcika 38 12 8 18 39–56 –17 44
18. Szolnoki MÁV FC 38 12 6 20 38–58 –20 42
19. Szeged 2011 38 8 17 13 31–40 –9 41
20. Soproni VSE 38 3 11 24 31–73 –42 20

Kiemelt fotó: ztefc.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik