Foci

Rákból felépült cserejátékos góljával maradt bent a kiscsapat

Joe Thompson, a Rochdale 29 éves középpályása kétszer is legyőzte a rákot, most pedig rendkívül fontos gólt szerzett, amivel csapata megúszta a kiesést, és jövőre is az angol harmadosztályban szerepelhet.

A Rochdale csapata az angol harmadosztályon (hivatalos nevét League One) belül is kiscsapatnak számít: 3500-ás hazai átlagnézőszámával az utolsó előtti a 24 csapat közül – igaz, ezt a nézőszámot a legtöbb magyar NB1-es klub megirigyelhetné. A klub évek óta erőn felül teljesítve harcol a League One-ban, az idén azonban végig a kiesés ellen küzdött, amiben az is szerepet játszott, hogy a Rochdale az ötödik fordulóig jutott az FA kupában, ahol a Tottenham is csak megismételt meccsen tudta búcsúztatni.

A klub februárban 11 pontra volt a bennmaradást jelentő 21. helytől, ám Keith Hill csapata aztán megindította a maga tavaszi hadjáratát, melynek folyamán sikerrel dolgozta le a hátrányát, és a szombati utolsó fordulóban egy győzelemre volt szüksége a feljutásért hajtó Charltonnal szemben, de emellett arra is szüksége volt, hogy az egy ponttal előtte álló Oldham ne nyerje meg a saját meccsét. Ez utóbbi mérkőzésen az Oldham csak döntetlenezett a már kiesett Northampton vendégeként, így a Rochdale-nek már csak nyerni kellett a sajátját, ami nem volt könnyű, hiszen elméletileg még a Charlton is lecsúszhatott a rájátszást jelentő hatodik helyről, nem volt tehát tét nélküli a londoni csapat számára sem.

A feszült meccs sokáig null-nullás döntetlenre állt, aztán a 67. percben Hill cserélt, és Joe Thompsont küldte a pályára. A futballista kisebb csoda, hogy egyáltalán ott lehetett: először 2013-ban támadta meg a szervezetét a Hodgkin-limfóma, melyet legyőzött ugyan, és vissza is tért a pályára, hat hónapos kemoterápiát követően. Tavaly tavasszal azonban a daganatos betegsége kiújult, ismét kezelés következett, kilenc hónap elteltével pedig újra játékra jelentkezett, és karácsonykor már játszhatott is. Thompsont óvatosan hozták vissza, összesen 11 meccsen játszott a szezonban, és most is csak csereként állt be, ám két perccel később gólt szerzett, mellyel meg is nyerte a meccsét a Rochdale – ez volt Thompson egyetlen gólja az idényben.

A Rochdale így örülhetett, az Oldham pedig kiesett, együtt a már korábban kihullott Northamptonnal, az MK Donsszal és a Buryvel. A League One-t két olyan csapat nyerte, amelyek a Premier League-ben is játszottak nem olyan régen: a Wigan és a Blackburn, ők jutottak fel a Championshipbe, a harmadik feljutó pedig a már említett Charlton, a Shrewsbury, a Scunthorpe és a Rotherham közül kerül majd ki a rájátszáson.

Borítókép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik