Foci

Ha kemény és őszinte vagy, bedarál a magyar futballközeg

Ha egy csapat a 9. helyen áll a 12 klubot felsorakoztató mezőnyben, és csak két pont választja el a kieséstől, ritkán szokott nagy felzúdulást okozni, ha a klubvezetés úgy dönt, hat fordulóval a bajnokság vége előtt edzőváltással próbálja felrázni a csapatot.

Diósgyőrben ennek ellenére nagy indulatok szabadultak el, amikor az utolsó hat tétmeccsét nyeretlenül letudó, és közben a Magyar Kupától az elődöntőben a Puskás Akadémia elleni 0-3-mal búcsúzó csapat vezetése úgy döntött, meneszti Bódog Tamást.

Menesztette Bódog Tamást a DVTK
Ismét a kiesés ellen menekül a diósgyőri focicsapat.

A diósgyőri szurkolók reakcióját jól tükrözi, hogy a klub honlapján meglepően kemény kérdésekkel szembesítették Sántha Gergely ügyvezetőt, és azt írták, a mostani volt a vezetés egyik legnépszerűtlenebb döntése az elmúlt hét évben.

Bódog tavaly márciusban lett a Disógyőr edzője,

előtte Németotszágban a Mainznál Jürgen Klopp, az RB Leipzignél Alexander Zorniger és Ralf Ragnick közelében sajátíthatta el a szakmai finomságokat.

Bár volt a Videotonnál Mezey György segítője is, és vezetésükkel előbb ezüst-, majd története során először aranyérmes lett a fehérvári csapat, az igazán komoly ajánlólevélnek a Németországban, majd később Dániában, a Bröndbynél eltöltött időszak számított Bódog esetében.

Kinevezése után a Diósgyőr 3-1-re megverte az Újpestet, 1-1-es döntetlent játszott az FTC-vel, majd 2-0-ra elintézte a későbbi bajnok Honvédot.

Az akkori edzőváltást jól időzítette a Diósgyőr, mivel a válogatott meccsek miatt két és fél hete volt Bódognak összeszokni a csapattal, és ő ezt tökéletesen kihasználta, később egy interjúban úgy nyilatkozott,

hogy taktikailag és morálisan is darabokban volt a csapat, ezért szoftverfrissítésre volt szükség.

Ami elég jól sikerült, legalábbis a Honvéd elleni meccsen nagyon látványos volt, hogy a Diósgyőr olyan letámadással operált, amivel gyakorlatilag megfojtotta a Honvéd labdakihozatalát.

Hogy ez Bódog dicsérete vagy a magyar foci kritikája, azt mindenki döntse el maga, de a Diósgyőr ezzel a nem túl bonyolult, mégis hatékony taktikával rendre meg tudta lepni az ellenfeleit.

Persze nem véletlen, hogy Bódog épp a letámadást vetette be, hiszen korábbi játékostársa és mentora, Klopp minden csapatánál alkalmazta

az általa gegenpressingnek hívott módszert, amely kifogástalan erőnlétet és 90 percnyi loholást igényel.

A jó indulás ellenére a Diósgyőr végül csak az utolsó fordulóban maradt benn, és szüksége volt a Paks segítségére, amely döntetlent játszott az MTK-val, így a borsodiak több győzelmüknek köszönhetően végül a Debrecen elleni vereség ellenére megragadtak az élvonalban.

Aztán az új idényt úgy kezdte a DVTK, hogy három forduló alatt 7 pontot szerzett, és ezzel élre állt, pedig mindegyik meccsét vendégként játszotta, és az ellenfele között volt a címvédő Honvéd, valamint a tavalyi bronzérmes Vasas is.

A folytatás hullámzó lett, az őszt végül hatodikként zárta a Diósgyőr, hat ponttal lemaradva a még dobogós Debrecen mögött,

de aztán tavasszal valami elromlott.

A második idei fordulóban, a bajnoki címre törő Fradi ellen három perc alatt fordítottak a miskolciak, de az azóta lejátszott hat meccsen csak két pont jött össze, így sodródott kiesésközelbe a csapat, amely úgy pottyant ki a Magyar Kupából, hogy Felcsúton egygólos előnyt szerzett, de egyik ideiglenes otthonában, Mezőkövesden beleszaladt egy hármasba.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, jöttek a büntetések, megvonták a játékosok félhavi fizetését, majd visszakérték az egyik szponzor által biztosított autókat.

Innentől egyenes út vezetett Bódog menesztéséhez, amit a diósgyőri szurkolók egy része nehezen nyelt le, ennek is köszönhetőek a fentebb már említett bevállalós kérdések a vezetés felé (A sikertelenségért egyedül Bódog Tamás a felelős? Nem válthatnak le egy teljes csapatot, ezért leváltják az edzőt?)

A korábbi válogatott játékos, a jelenleg a Spíler TV-n szakkommentátorkodó Hrutka János a Facebook-oldalán azt írta, Magyarország egyik legfelkészültebb, nemzetközi tapasztalattal, széles látókörrel rendelkező edzőjét tették lapátra.

“Mit is lehet erre mondani? Nyilván ő a leggyengébb láncszem a diósgyőri gépezetben… ja, nem! Magyar futball 5.0 A fejlődés megkérdőjelezhetetlen! – írta Hrutka, és nem ő volt az egyetlen, aki kiállt Bódog mellett, aki sokakat megvett őszinte, sokszor önkritikus nyilatkozataival.

Bódog Tamás nyilatkozatok

Összegyűjtöttük a hétfő délelőtt menesztett Bódog Tamás legjobb nyilatkozatait. Egy biztos: színes egyénisége a magyar labdarúgásnak.

Közzétette: M4Sport – 2018. április 23.

Bódog menesztését úgy is lehet értékelni, hogy ismét kiderült, attól, hogy valaki külföldön készült fel az edzői szakmára, még nem feltétlenül képes arra, hogy megfeleljen a magyar közegben.

Ahol a játékos gyakran egyből az elnöki iroda ajtaján kopogtat, ha valami nem tetszik neki az edzővel kapcsolatban,

és ahol – ahogy egyszer Bódog is nyilatkozta – hőst csinálnak abból, aki 90 percet végighajt, miközben mondjuk a labdával nincs feltétlenül nagy barátságban.

Bódog ahhoz szokott külföldön, hogy őszintének kell lenni, mert az a normális. Aki teljesít, az játszik, aki pedig gyengébb, az megy a padra, és ha kellő mennyiséget gürizik érte, akkor úgyis megkapja a lehetőséget.

Nem látunk be sem a diósgyőri klubházba, sem az öltözőbe, csak a meccsen történtek és a csapattal kapcsolatos hírekkel alapján tudunk tájékozódni. Ettől még tény, a magyar futball ismét felzabált és aztán kiköpött magából valakit, aki a miénknél jóval nívósabb közegből érkezett. Bár temetni felesleges Bódogot, nagyon is el tudjuk képzelni, hogy ül ő még NB I-es klub kispadján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik