Foci

Önkritikát gyakorolt Lang Ádám

A francia másodosztályban szereplő Nancy magyar hátvédje, Lang Ádám a Borsnak nyilatkozott. A beszélgetés során elismerte a 25 éves focista, hogy romlott a teljesítménye, ezért került ki a Ligue 1-ben szereplő Dijon keretéből.

A szezon elején bi­zonyítottam, aztán visszaesett a teljesítményem, ezt aláírom. Kikerültem a csapatból, de bármit csináltam, nem tettek vissza. Ennek okait most inkább nem boncolgatnám. Olyan együttesek ellen játszhattam, mint a PSG. Ezt én nem nyomásként, hanem élményként fogom fel. Célom természetesen újra elsőosztályú bajnokságban játszani, de ez a jövő zenéje, még nem dőlt el semmi.

Lang azonban nem bánja, hogy váltott januárban, a Ligue 2-ben ugyani január óta 12 mérkőzésen szerepelhetett már új csapatában. Mivel a hátvéd számára a válogatottság a cél, nagyon fontos volt, hogy olyan klubhoz kerüljön, ahol valóban játszik is.

Könnyebb úgy jönni a válogatotthoz, ha folyamatosan játszik klubcsapatában az ember. A lelki tényezők nagyon fontosak, ha jól érzem magam, jobban is teljesítek.

Lang Ádám a kazahok és a skótok el­len nem lépett pályára a válogatottban.

Kiemelt fotó: asnl.net

Ajánlott videó

Olvasói sztorik