Foci

Óriási csatát nyert a Milan, simán nyert a Roma

Az AC Milan fordulatos mérkőzésen 3-2-re legyőzte a vendég Chievót az olasz bajnokság 29. fordulójának vasárnapi játéknapján. Hakan Calhanoglu tíz perc alatt gólt lőtt, csakhogy az első félidő derekán Mariusz Stepinski szerencsés és Roberto Inglese bombájával fordítottak a vendégek.

Fordulás után a piros-feketék rákapcsoltak és Patrick Cutrone hét perc alatt egyenlíteni tudott egy lesipuskás góllal. A győztes találatra a 82. percig kellett várni, ekkor Andre Silva reagált leggyorsabban egy szöglet utáni kavarodásra. Mivel már vezetett a Milan, még az is belefért, hogy Franck Kessié kihagyott egy tizenegyest.

Jóval könnyebben sikerült begyűjtenie a három pontot a harmadik helyen álló AS Romának. A fővárosiak a Cutrone vendégeként nyertek 2-0-ra. A hét közben a Bajnokok Ligájában negyeddöntőbe jutott csapat Stephan El Shaarawy közeli góljával jutott vezetéshez, majd Radja Nainggolan távoli lapos bombájával biztosította be a győzelmet.

A Benevento a 92. percig vezetett a Cagliari ellen, de ez sem volt elég a pontszerzéshez, a vendégek két gólt is szereztek a hosszabbításban. Az Atalanta ötöt vágotta Veronának, a Fiorentina Torinóban nyert.

Eredmények – Serie A, 29. forduló

Crotone–Roma 0–2  (0-1)
Gólszerző: El Shaarawy 39., Nianggolan 75.

Milan–Chievo 3–2  (1-2)
Gólszerző: Calhanoglu 10., Cutrone 54., A. Silva 82., ill. Stepinski 33., Inglese 34.

Hellas Verona–Atalanta 0–5  (0-2)
Gólszerző: Cristante 2., Ilicic 45+4., 48., 69., A. Gómez 71.

Benevento–Cagliari 1–2 (0-0)
Gólszerző: Brignola 47., ill. Pavoletti 92., Barella 96.

Torino–Fiorentina 1–2 (0-0)
Gólszerző: Belotti 86., ill. Veretout 59., Thereau 93.

Sampdoria – Internazionale 0-5 (0-4)
Gólszerző: Perisic 26., Icardi,30., 31., 44., 51.

1. Juventus 29 24 3 2 67–15 +52 75
2. Napoli 28 22 4 2 62–19 +43 70
3. Roma 29 18 5 6 49–23 +26 59
4. Internazionale 28 15 10 3 47–21 +26 55
5. Lazio 28 16 5 7 66–36 +30 53
6. Milan 28 15 5 8 40–31 +9 50
7. Atalanta 28 12 8 8 43–31 +12 44
8. Sampdoria 28 13 5 10 47–43 +4 44
9. Fiorentina 28 11 8 9 38–33 +5 41
10. Torino 28 8 12 8 37–37 0 36
11. Udinese 28 10 3 15 38–42 –4 33
12. Bologna 28 10 3 15 33–40 –7 33
13. Genoa 27 8 6 13 21–28 –7 30
14. Cagliari 28 8 5 15 27–44 –17 29
15. Sassuolo 28 7 6 15 18–48 –30 27
16. SPAL 29 5 10 14 28–50 –22 25
17. Chievo 28 6 7 15 25–47 –22 25
18. Crotone 28 6 6 16 27–50 –23 24
19. Verona 28 6 4 18 25–56 –31 22
20. Benevento 28 3 1 24 18–62 –44 10

Kiemelt fotó: Miguel Medina/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik