Foci

A Juventus nem szokott ekkorát hibázni

Amikor az előző fordulóban a Napoli hazai pályán kapott ki a Roma elleni rangadón, mi is feltettük a kérdést, vajon most dőlt-e az olasz bajnokság kimenetele? A vesztett pontok tekintetében ugyanis már az elmúlt hat bajnokságot megnyerő Juventus állt jobban, amely aztán szerdán sikeresen hozta le az Atalanta elleni, korábbról elhalasztott meccset, így négy ponttal elhúzott a Napolitól.

A Juve a mostani fordulóban a kiesőhelyen álló, 18. SPAL otthonába látogatott, ráadásul egyhuzamban 12 bajnokit nyert meg, vagyis semmi nem utalt arra, hogy gondban lenne.

A két csapat kereken 50 év után játszott ismét élvonalbeli találkozót Ferrarrában, de ez a mostani nem lett egy ünnepi meccs.

A Juventus nem tudott felpörögni, a kiscsapat meg tette, ami tőle elvárható, masszívan bekkelt, és ahogy haladt előre a meccs, úgy lettek a játékosai egyre elszántabbak és lelkesebbek. Mindent elmond a meccsről, hogy a Juvénak egy ziccere volt, de a csereként beállt Mario Mandzukic fejese mellément Douglas Costa beadása után.

Ezzel a döntetlennel a Napoli még kapott egy esélyt, este nyernie kell a Genoa ellen, és akkor két pontra csökken a hátránya. És még hátra van a két csapat csúcsrangadója,

viszont azon a Juventus lesz a házigazda, úgyhogy még mindig a Zebráknak áll a scudetto.

Serie A, 29. forduló:

SPAL – Juventus 0-0

 

Udinese – Sassuolo 1-2 (1-1)
gól: Fofana (44.), illetve Ali Adnan (öngól, 42.), Sensi (74.)

 

vasárnap játsszák:
Sampdoria – Internazionale 12.30
Hellas Verona – Atalanta 15.00
Benevento – Cagliari 15.00
AC Milan – Chievo 15.00
Torino – Fiorentina 15.00
Crotone – AS Roma 15.00
Lazio – Bologna 20.45
Napoli – Genoa 20.45

 

A tabella:

 

1. Juventus 29 24 3 2 67–15 +52 75
2. Napoli 28 22 4 2 62–19 +43 70
3. Roma 28 17 5 6 47–23 +24 56
4. Lazio 28 16 5 7 66–36 +30 53
5. Inter 27 14 10 3 42–21 +21 52
6. Milan 27 14 5 8 37–29 +8 47
7. Sampdoria 27 13 5 9 47–38 +9 44
8. Atalanta 27 11 8 8 38–31 +7 41
9. Fiorentina 27 10 8 9 36–32 +4 38
10. Torino 27 8 12 7 36–35 +1 36
11. Udinese 28 10 3 15 38–42 –4 33
12. Bologna 28 10 3 15 33–40 –7 33
13. Genoa 27 8 6 13 21–28 –7 30
14. Sassuolo 28 7 6 15 18–48 –30 27
15. Cagliari 27 7 5 15 25–43 –18 26
16. Chievo 27 6 7 14 23–44 –21 25
17. SPAL 29 5 10 14 28–50 –22 25
18. Crotone 27 6 6 15 27–48 –21 24
19. Verona 27 6 4 17 25–51 –26 22
20. Benevento 27 3 1 23 17–60 –43 10

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik